Infostart.hu
eur:
365.84
usd:
321.22
bux:
152029.44
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Hazakerült Berény Róbert egyik elveszettnek hitt főműve

Mintegy kilenc évtized után visszakerült Magyarországra Berény Róbert festőművész egyik elveszettnek hitt főműve, az Alvó nő fekete vázával című festmény, amelyet a Virág Judit Galéria bocsát aukcióra december 13-án.

A Virág Judit Galéria keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kép kalandos körülmények között került elő: Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című filmet nézte gyermekével a tévében, amikor a díszletben feltűnt neki a kép. Kiderült, hogy az értékes alkotást egy pasadenai kereskedésben vásárolták a filmhez, majd a Berény-kép egy szappanoperában is "szerepelt", mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és öt évnyi munkával hazahoznia.

Az alvó nő fekete vázával című kép Berény Róbert (1888-1953) második feleségét, Breuer Etát ábrázolja, 1927-1928 fordulóján készülhetett, és az alkotó egyik főművének számít.

Virág Judit, a galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy a képért 34 millió forintos kikiáltási árról indul a licit az aukción.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×