Infostart.hu
eur:
362.76
usd:
317.58
bux:
151880.2
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Több tízezren buliztak a VOLT Fesztivál első két napján

Több tízezren buliztak a VOLT Fesztivál első két napján; a koncertek mellett fiataloknak szóló programokkal is készültek a szervezők.

Lobenwein Norbert a fesztivál szervezőinek nevében csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál mellett tízezer sátrat állítottak fel és több mint 15 ezer bérletet vásároltak eddig. Külföldről a legtöbben a környező országokból érkeznek: Ausztriából, Szlovákiából, Olaszországból. Az MTI tudósítója találkozott belga és francia fiatalokkal is, akik a fesztivál ideje alatt sátrakban laknak. Lobenwein Norbert hozzátette, hogy Moszkvából, de még Kanadából is rendeltek jegyeket.

A koncertek mellett számos program is várja a fesztiválozókat, a GYSEV Zrt. sátrában például szimulátoron mozdonyt lehet vezetni. Rázó László szóvivő elmondta, hogy vasúti balesetek után készült rendőrségi képeket is mutatnak a fiataloknak, így hívva fel a figyelmüket a biztonságos közlekedésre. Soproni egyesületek pedig ütközést szimuláló gépet vittek a fesztiválra, ahol azt mutatják be, hogy mekkora ereje lehet akár egy óránkénti 30 kilométeres sebességű ütközésnek is.

A fesztivál Civil falu részében van alkohol- és drogmegelőző foglalkozás, ahol Zacher Gábor toxikológussal lehet találkozni. Az irodalmi sátorban pedig a színház világába tekinthetnek be a fesztiválozók, ahol zsonglőr és artista mutatványok is vannak.

A fesztiválozók két és fél méter magas, tizenhat méter széles SOPRON VOLT feliratot is díszítenek, amelyet többek között Kiss Tibor, a Quimby frontembere vagy Ef Zámbó István képzőművész dekorál. Az alkotást a fesztivál után a szervezők Sopronnak ajándékozzák.

A Magyar Vöröskereszt évek óta megjelenik a fesztiválon, hogy véradásra ösztönözze a fiatalokat. Tavaly rekordot döntöttek, mintegy hatszázan adtak vért négy nap alatt. Gráczol Hajnalka területi vezető az MTI-nek elmondta, hogy szerdán 130-an, csütörtökön délutánig pedig mintegy százan adtak vért. Sokan erre itt veszik rá magukat először.

Lobenwein Norbert hozzátette: a fesztivál 22 éve alatt felnőtt egy nemzedék, akik most már családjukkal együtt látogatnak a kempingbe. Kifejtette: a VOLT-ot épp az különbözteti meg a többi fesztiváltól, hogy kisgyermekeseknek is készültek programokkal. A gyerekek szombaton 10 órától például olyan helyekre mehetnek be a fesztiválon, ahová még a felnőtteket sem engedik. Megnézhetik és fel is ülhetnek a markolókra és azokra a járművekre, amelyekkel a fesztivált felépítették, de felmehetnek a nagyszínpadra is.

A VOLT fesztivál öt napja alatt harminc világsztár és mintegy százötven hazai előadó lép színpadra. A szervezők minden eddiginél több, 110 ezer embert várnak.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára: hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak, de számos más stabilizáló hatása is lesz – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×