Infostart.hu
eur:
361.95
usd:
316.64
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Baán László: még várat magára a Seuso-kincsek hazahozatala

A Szépművészeti Múzeum főigazgatója cáfolta, hogy még a nyáron Magyarországra hozhatják a Seuso kincsek még hiányzó darabjait. Baán László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: folyik a hazahozatal előkészítése, de egyelőre semmilyen megállapodás nem jött létre.

Nemrég a napi.hu írta meg saját értesülésére hivatkozva, hogy lezárultak a tárgyalások, így akár már a nyár végéig hazatérhet a Seuso-kincs hiányzó másik fele is. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója azonban cáfolta ezt.

"Ez egy meleg nyári időszakban felröppent kacsa. Semmilyen megállapodás nem jött létre egyelőre. Természetesen folyik az előkészítése a kincsek második fele hazahozatalának, de ez az értesülés így ahogy van, nem állja meg a helyét" - fogalmazott Baán László.

Amint arról beszámoltunk, március 26-odikán mutatták be a Parlamentben az állam által megvásárolt, felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű Seuso-kincs hét darabját. Ezek jelenleg is megtekinthetők az Országgyűlés épületében.

A dísztárgyegyüttes a több mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról kapta nevét. A magas rangú római tisztségviselő a mai Polgárdi területén élt, örökösei pedig minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a IV. század végén. Ezeket a '70-es években a polgárdi Sümegh József találta meg, ám a kincsek röviddel ezután eltűntek, a férfi felakasztott holttestét pedig egy pincében találták meg.

Az étkezőkészlet 14 darabja 1990-ben a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, sikertelenül.

Magyarország az elmúlt 25 évben többször is próbálta visszaszerezni a kincseket. Azonban nem zárható ki, hogy az ismertek mellett a dísztárgyak több darabját is különböző tulajdonosok őrzik - mondta Baán László.

"Egy ilyen étkező vagy lakomakészlet 200-250 darabos is lehetett. Nem csak a nagy tálak, amiket ismerünk, vagy nagy kancsók alkotják, hanem ivópoharak, evőeszközök, és még sorolhatnám" - jelezte a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Biztos információ azonban ezekről a feltételezett darabokról nincsen.


Az Aréna teljes műsorát m,eghallgathatja ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×