Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Elmarad idén a Félsziget fesztivál

Elmarad idén az erdélyi Félsziget fesztivál - közölték a szervezők a rendezvény honlapján.

A szervezők szűkszavú közleményükben arra hivatkoztak, hogy nem sikerült megszerezniük azokat az előirányzott pénzösszegeket, amelyek optimális feltételeket biztosíthatnák a fesztivál számára. Azt is megemlítették, hogy nem sikerült egyeztetni a meghívott művészek és együttesek programját.

Az okok között említették azt az imázsveszteséget is, amelyet "a fesztivál tavalyi epizódjától" örököltek. Ezzel arra utaltak, hogy a tíz marosvásárhelyi rendezvény után 2013-ban Kolozsvárra költözött a Félsziget, és az új helyszín nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Míg a marosvásárhelyi fesztivál éveken át a legnagyobb nézőszámot felmutató romániai rendezvény volt, és 2012-ben 79 ezer fizető nézőt vonzott, a kolozsvári Félszigetre csak 60 ezren váltottak jegyet.

A mostani bejelentés előzménye, hogy Ciprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kelemen Márton, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei önkormányzati frakciójának a vezetője tavaly decemberben azt közölte: megállapodtak a márkanév tulajdonosával, és új szervezőcsapattal 2014-ben ismét Marosvásárhelyen szervezik meg a fesztivált.

A korábbi szervezőcsapat egy része azonban a kolozsvári helyszínen szervez szeptember első felében Le Grand Picnic címen összművészeti rendezvényt, amellyel a Félsziget közönségénél idősebb korcsoportot céloz meg.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×