Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
316.81
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Holokauszt-emlékév: a kereszténység és a zsidóság együtt küzd az ordas eszmék ellen

A kereszténység és a zsidóság egymás szövetségese az ordas, szélsőséges eszmék elleni küzdelemben - mondta Székely János katolikus püspök a holokauszt-emlékévhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen szerdán Budapesten.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség rendezvényén az egyházi vezető kiemelte: az antiszemitizmus éppen a kereszténység alapelveinek mond ellent, bár a holokauszt idején sok, önmagát kereszténynek mondó ember követett el antiszemita cselekedeteket.

Székely János hangsúlyozta: van felelőssége a korabeli magyar kormánynak is a magyar zsidóság ellen a vészkorszak alatt elkövetett tettekért, mert nem tett meg mindent, hogy ezt a szörnyűséget megakadályozza. A magyar holokauszt idején ugyanakkor nagyon kevés ember volt, aki "ténylegesen és bátran" cselekedett az üldözöttek megmentéséért - jegyezte meg.

Közölte: elkészült a szövege annak a gimnáziumi történelemtankönyvnek, amely a magyarországi zsidóság történetét ismerteti, és amely a Keresztény-Zsidó Tanács egyik legfőbb célkitűzése volt. A kötet bemutatja, hogy a zsidóság fontos szerepet játszott egyebek mellett a tudomány és a művészet területén, valamint a Tanácsköztársaságban és a Rákosi-korszakban.

A püspök kiemelte, fontos a múltról hitelesen beszélni, az egymáshoz való mélyebb közeledésnek ez a feltétele.

Radnóti Zoltán rabbi (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) szerint borzasztóan erős igény van arra az egyházak részéről, hogy egymáshoz közeledjenek, mert "egymás mellett kell éljünk".

A zsidó vallás neológ irányzatáról elmondta: ez a szakrális építészeti újításokon túlmenően "a zsidóságot próbálja összeilleszteni a kor elvárásaival", és elnéző azokkal, akik a vallási előírásokat nem tudják maradéktalanul megtartani.

Kiemelte: a holokausztra való emlékezés "nemzeti, és nem zsidó ügy", mert "a hazugság ápolása az embert beteggé teszi", és ha valaki nem néz szembe saját múltjával és felelősségével, akkor "nem tudja elengedni saját vétkét sem".

Megyeri J. András, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség képviseletében arról beszélt: "több az, ami összeköt, mint a mi elválaszt bennünket". A zsoltárokat a legkisebb közös többszörösnek nevezve arról beszélt, hogy keresni kell az alkalmakat a vallások közötti találkozásokra, de az a helyes, hogy minden vallás megőrzi a saját tradícióit.

Meglátása szerint "az antiszemitizmus evolúción ment át", mert míg 1500 éven keresztül vallási alapú volt, és a népirtás gondolata fel sem merült, addig a 20. században "átment genetikai alapú antiszemitizmusba".

Mint mondta, a zsidóság a külső szemlélő számára homogén, a valóság azonban ezt nem támasztja alá. Úgy fogalmazott: "a zsidóság pragmatikus vallás", ami azt sulykolja, hogy akkor lesz "jó zsidó" az ember, ha megtartja a vallási előírásokat, s ezzel együtt a modern kor a 19. században az ortodoxiát még inkább szigorúvá tette.

A zsidóság számára előírt parancsolatok megegyeznek a világ minden részén, de regionálisan eltérések mutatkoznak a hagyományokban, például abban, hogy milyen kalapot hordanak, vagy a péntek esti áldást ülve vagy állva mondják - tette hozzá.

Lackner Pál evangélikus zsinati elnök arról beszélt, hogy nagyon sok olyan területen valósul meg a vallások közötti közösség, amelyet minden a vallását megélő ember magától értetődőnek tart, ide tartozik az imádság.

Véleménye szerint a párbeszédben "a kiengesztelt sokszínűség visz előre, és nem a problémák szőnyeg alá söprése", továbbá meg kell nézni, melyek azok a közös kérdések, amelyekre lehet dialógust építeni.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×