Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Búcsú Helyey Lászlótól

Csütörtök délben vettek végső búcsút Helyey Lászlótól a Fiumei úti sírkert ravatalozójában. A Jászai Mari-díjas színművészt január 3-án, 65 éves korában érte a halál. Helyey Lászlót az Újszínház saját halottjának tekinti. Nyugalmat árasztó, jellegzetes orgánuma az InfoRádiót is erősítette, a kezdetektől 10 éven át volt a csatorna hivatalos hangja.

Helyey László Újpesten született, pályája az Universitas Együttesben kezdődött amatőr színészként, majd miután diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1976-ban a Zsámbéki Gábor vezette kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. A rendezőt követte 1978-ban a Nemzeti Színházba, majd a Katona József Színházba, amelynek ugyancsak alapító tagja volt. A vidéki színházi lét azonban ez időben jobban vonzotta, ezért a 1984-ben ismét Kaposvárra, majd Pécsre, Szolnokra, az évtized végén pedig a újra Kaposvárra szerződött, és a 90-es évek elején tért vissza a fővárosba, a Budapesti Kamaraszínházhoz.

Az utóbbi években az Újszínházban játszott vendégművészként, ahol legutolsó szerepe az Országjáró Mátyás király címszerepe volt. Pályája során a reneszánsz uralkodó figurája szinte eggyé fort Helyey László alakjával, akit Fejér László "A világ közepe" című 1979-es ifjúsági filmjében is megformált, majd a Mesék Mátyás királyról című animáicós filmsorozatban hangjával keltett életre.


Emellett több mint száz további színpadi alakítás is a nevéhez fűzödik, repertorján szinte minden drámai és komikus szerepkör megtalálható volt. Emlékezetes alakítást nyújtott Pozzoként Becektt Godot-ra várva című művében, Lvov doktorként Csehov Ivanovjában, illetve a Cyrano de Bergerac-ja és a Liliomfi címszerepében is. Helyey László játékát csaknem 50 mozi- és tévéfilm is megörökítette. Még főiskolásként szerepelt Zsurzs Éva A törökfejes kopja című filmjében, Bacsó Péter az ő főszereplésével készítette el Ereszd el a szakállamat! című alkotását, és gyakran bízták rá a narrátor, a mesélő szerepét többek közt Siklósi Szilveszter: Tanmesék a szexről és Gödrös Frigyes: Glamour című alkotásában is.


Nyugalmat árasztó, jellegzetes mély orgánuma az InfoRádiót is erősítette, a kezdetektől tíz éven át volt a csatorna hivatalos hangja.

A legtöbbekhez talán szinkronszerepei révén jutott el Helyey László munkássága. Az ő hangján szólalt meg James Onedin, az Onedin család és Surda a Forró szél című sorozatokban. Rendszeresen szinkronizálta Gérard Depardieu-t, Donald Sutherlandet, Morgan Freemant és Alan Rickmant, de az Amelie csodálatos élete narrátoraként, vagy a Berlin felett az égben Bruno Ganz Damieljeként is sokat adott a magyar változat filmélményéhez.


Helyey Lászlót tavaly novemberben tüdőembóliával szállították kórházba, miután egy soproni előadás próbáján rosszul lett. A Jászai Mari-díjas színművészt január 3-án, 65 éves korában érte a halál.

Családja, pályatársai, kollégái, barátai, tisztelői vettek végső búcsút Helyey Lászlótól a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.

Az Újszínház társulata nevében barátja, Dörner György igazgató búcsúzott. "Ilyen adottságú, ilyen tehetségű és ilyen orgánumú színész százévenként egy, ha születik" - mondta.

A szertartáson Helyey László lánya Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című művét mondta el. A színészt a római katolikus liturgia szerint Jelenits István piarista szerzetes búcsúztatta. Helyey Lászlót később, szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×