Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elmaradó előadások, leállított próba a Bárkában

A Bárka Színház február végéig nem játszik bizonyos előadásokat. Új produkciójának próbáit pedig leállította. "A jövő évadot már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként kezdheti a Bárka" - számolt be Seress Zoltán igazgató múlt év márciusában. Akkor, a 2013-as költségvetésről elmondta: a KIM-mel 120 millió forintos éves támogatásban egyeztek meg, az állami támogatás pedig 108 millió forintot tesz ki. "A 2014-es évre még egy kis korrekcióra lesz szükség" - tette hozzá. A Színház.hu információi szerint azonban 'korrekcióra' egyelőre nem került sor, így bizonytalanná vált, hogy a teátrum tudja-e finanszírozni az évad második felét.

A Bárka Színház közleménye:

A Bárka Színház bizonytalan jogi és gazdasági helyzetére való tekintettel a következő előadásait 2014. február 22-ig nem játssza: Európa-Ázsia, Anna Karenina, Vasárnap 16:48, Álarcosbál.

Továbbra is a műsorán tartja: Nehéz, De Sade pennája, Iskola a határon, Mulatság, Tengeren, A harmadik hullám, East Balkán, Dogville, A teljes tizedik évad.

A megvásárolt jegyeket 2014. február 11-étől váltjuk vissza a Bárka Kikötő jegyirodájában vagy a Bárka Színház jegypénztárában.

Ugyanezen okok miatt a Rovarok című előadás elkezdődött próbafolyamatát is felfüggeszti.

Seress Zoltán
ügyvezető
Budapest, 2014. február 3.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×