Infostart.hu
eur:
361.67
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Munkácsy-kiállítás nyílt Sopronban

A soproni Munkácsy-kiállítás fogadhatja a 2005-ben indult kiállításturné kétmilliomodik látogatóját - közölte Pákh Imre műgyűjtő vasárnap Sopronban, megnyitva a sorozat 23. állomását.

A Munkácsy-kiállítás egyik célja, hogy a festő kevésbé ismert műveit is bemutassák a közönségnek, a XIX. századi művész munkássága újra az őt megillető helyre kerüljön - mert halála után sok kritika érte -, és hogy megmutassa, voltak zseniális magyarok, akik külföldön is megállták a helyüket - mondta az Amerikában élő műgyűjtő.

Az Ásító inas fogadja először a kiállításra érkezőket. A 37 művet bemutató tárlat ezen kívül még olyan ismert Munkácsy-alkotásokat is felvonultat, mint a Készülődés a papa születésnapjára vagy a Cigányok az erdő szélén. Része a kiállításnak Hans Temple és Rippl-Rónai József Munkácsy Mihályról készített arcképe is.

Bakó Zsuzsanna művészettörténész az MTI-nek elmondta, a soproni Munkácsy-kiállításon a Reök Paula arcképe a legkorábbi műve a festőnek, 1863-ból. A legkésőbbiek pedig az 1880-as évekből valók, mint például a Ballada, a Hímző leány, vagy a Pásztorlány az erdőben. Közlése szerint a soproni tárlat megjeleníti művész valamennyi korszakát.

A nagyközönség február 10-ig nézheti meg Sopronban a Munkácsy-kiállítást.

A Leghűségesebb város azért is méltó helye a tárlatnak, mert Munkácsy is mindig hű maradt magyarságához - hangsúlyozta meg a képek tulajdonosa, a Munkácsy Mihály Alapítvány létrehozója, aki szeretné Munkácsy-évnek nyilváníttatni 2014-et, a festő születésének 170. évfordulóját.

A szervezők korábbi közlése szerint ennyi festményt bemutató Munkácsy-tárlat még nem volt vidéken. Sopronból Békéscsabára viszik tovább a tárlatot, majd Münchenbe, Sanghajba és Moszkvába.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×