Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Washingtonban nagy sikerrel mutatták be Szász János A nagy füzet című filmjét

Teltházas előadáson, tapsoló közönség előtt vetíttették le vasárnap az Amerikai Filmintézet (AFI) washingtoni filmszínházában Szász János A nagy füzet című filmjét, amelyet a Magyarország az idegen nyelvű alkotások kategóriájában Oscar-díjra jelölt.

"Láttam, hogy a film érzelmileg nagyon erősen vonzza a nézőket" - fogalmazott Szász János az MTI-nek a film észak-amerikai fogadtatásával kapcsolatban. Elmondta, hogy A nagy füzet az ő jelenlétében először Torontóban mérette meg magát az észak-amerikai közönség előtt, majd kitért arra, hogy az alkotást bemutatták a múlt heti, 13. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is, ahol a közönség soraiban szép számmal voltak magyar származású nézők.

"Lehetett érezni, hogy mélyen megérinti és fejbe is vágja az embereket ez a film" - vélekedett a rendező.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Los Angeles-i fesztivál egybeesett azzal az időszakkal, amikor az amerikai filmakadémia tagjai megtekintik az Oscarra jelölt idegen nyelvű filmeket. Mint mondta, egy alkotás további sorsa egyebek között attól is függ, hogy közülük hánynak van módja azt megnézni.

"Azt gondolom, hogy nem kell ahhoz magyarnak lenni, hogy megértsd ezt a filmet" - válaszolta Szász János arra a kérdésre, hogy mit nyújthat egy 20. századi közép-európai háborús történet a 21. századi amerikai közönségnek.

"Sao Paulóban például odajött hozzám egy indián nő, aki azt mondta, hogy ezt a filmet a favellákban (a brazil nagyvárosi nyomornegyedekben) kellene lejátszani szegény elhagyatott gyerekeknek, mert ez róluk szól. Pedig ott nincs háborús helyzet. Mélyen hiszek abban, hogy ez a munka univerzálisan szólal meg" - mondta a rendező.

A washingtoni bemutatón a közönség lelkes tetszésnyilvánítással fogadta Molnár Piroskát, aki az ikerfiúk nagyanyját alakítja a filmben. Alakításáért a chicagói filmfesztivál nemzetközi zsűrije oklevéllel jutalmazta.

A színésznő az MTI-nek a film üzenetének kultúrák közötti megérthetőségével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az óceán túlpartján ugyanúgy emberek élnek, a film pedig emberi sorsokról szól, így az felfogható függetlenül attól, hogy kinek hol van a lakóhelye és hogy valaki átélt-e háborút vagy sem.

Szász János filmje júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt. Azóta több nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, Haifában elismerő oklevelet kapott, bemutatták az ausztráliai Adelaide-ben és a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon. Az AFI-ban tartott vetítés társszervezője a washingtoni magyar nagykövetség volt.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×