Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
315.77
bux:
153098.95
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A Művészetek Palotája áttér az évados tervezésre

A Művészetek Palotája (Müpa) áttér az évados tervezésre és a tematikus programszerkesztésre. Az intézmény vezetője, Káel Csaba erről és a közeljövő kiemelkedő programjairól is beszélt az MTI-nek.

A vezérigazgató hangsúlyozta: az európai kultúra szilárd értékei olyan horizontot jelölnek ki számára és az intézmény számára, amelyen továbblépve idén az identitás fogalmát járja körül programjuk.

"A fogalom aktualitását igazolta az a fotópályázatunk, amelyet még az előző évadban hirdettünk meg, és amelyre minden eddiginél többen jelentkeztek fiatalok. A pályázat címe ez volt: Ki vagy te? A kérdés több vonatkozásban is feltehető: kik vagyunk mi, kik voltak az elődeink, kik lesznek az utódaink" - magyarázta Káel Csaba.

Kiemelte, hogy az évad együttesének azért választották az MR Szimfonikusokat, mert az idén 70 éves zenekar Bartóktól és Dohnányitól kezdve a máig szinte mindig a vele kortárs alkotásokat szólaltatta meg. "Az évad művésze Perényi Miklós gordonkaművész lett, aki egész életével példázza kulturális identitásunkat" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A budapesti Mahler-ünnepet felváltó, szerda este kezdődő Európai hidak sorozat is a Budapesti Fesztiválzenekarral közös fesztivál, amely Káel Csaba szerint segít tájékozódni a közelünkben élők kultúrájának értékei között. "Amikor még nem, vagy csak ritkán kaptunk nyugati útlevelet, sokkal tájékozottabbak voltunk a cseh színházról, a lengyel dzsesszről és filmről, a keletnémet zenei életről. Ma csak kevesen informáltak. Az Európai hidak idén a cseh kultúrát hozza premier plánba a barokk muzsikától, Dvorák művein át a mai cseh komponistákig".

Szeptember 22-én a Müpa vendége lesz Jordi Savall viola da gamba-játékos, a régizene katalán sztárja és kórusa, valamint zenekara, koncertjükön a Borgiák zenéjét játsszák, ami azért is érdekes, mert a Borgiák világát megidéző filmsorozatot részben Magyarországon forgatták, és a hazai képernyőkön is sikerrel szerepelt.

A Budapest Music Centerrel közösen szervezett Új Magyar Zenei Fórumra nevezett fiatal magyar zeneszerzők döntőjét és a díjátadó gálát ugyancsak a Művészetek Palotájában rendezik meg szeptember 26-án.

"Szép ív rajzolódik ki az ifjú nemzedéktől a középgeneráción át az úgynevezett nagy öregekig. Mi rendeltük meg és októberben bemutatjuk Melis Lászó Bakkhánsnők című operáját, amely Euripidész ógörög szövege nyomán készült Jeles András közreműködésével. A Neue Oper Wiennel együttműködésben mutatjuk be Eötvös Péter Lilith-jét. Eötvös részben számunkra, részben a Kölni Operaház felkérésére írja következő darabját. Megbeszéléseket folytattunk a Salzburgi Ünnepi Játékok vezetőivel arról, hogy Kurtág György Samuel Beckett drámájából készült első, A játszma vége című drámát feldolgozó operáját közös produkcióban mutassuk be" - részletezte a vezérigazgató.

A Müpa profilját hangversenyorgonája is meghatározza, jövő márciusban a hangszer meglepő lehetőségeit mutatja be a virtuóz technikájú és fantáziájú amerikai Cameron Carpenter, "az orgona Paganinije". Káel Csaba azt is elmondta, büszke arra, hogy a nagy európai hangversenytermek szervezetének Rising Star programjába Balázs János fiatal zongorista tehetséget nevezhették.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

Felrobbantak a grönlandi részvények, esik az olaj - Mutatjuk a tőzsdei izgalmakat!

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Az USA és Dánia megállapodott Grönland biztonságáról, amelynek értelmében Washington jelentős katonai jelenlétet épít ki a sarkvidéki területen - erre reagálva valósággal felrobbantak az amerikai tőzsdéken jegyzett grönlandi vállalatok részvényei. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×