Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hamarosan kiderül, látjuk-e Stinget Pécsen

Három héten belül kiderül, jön-e Sting Pécsre - ezt Rubovszky Rita, a Pécs - Európa Kulturális Főváros rendezvényeit szervező Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója mondta az InfoRádióban. A szervezők tárgyalnak arról is, hogy elinduljon az Orient expressz Pécs és Isztambul között, amely szintén kulturális főváros idén.

Meglepő kommunikációs eszközökkel is szeretné a Pécs-Európa Kulturális Főváros híreit eljuttatni a közönségnek a rendezvényszervező Hungarofest Kht. A cég ügyvezető igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában példaként említette a nosztalgiavonatot, mint exkluzív eszközt.

A szervezők emellett jelentős reklámtevékenységet végeznek déli szomszédjainknál, azaz Horvátországban, Szerbiában, valamint Szlovéniában is.

Rubovszky Rita szerint nagy a tétje annak, hogyan teljesít Pécs kulturális fővárosként, hiszen ezen múlik, hogy a város rendszeresen megrendezésre kerülő programjai iránt milyen lesz az érdeklődés a jövőben, például húsz év múlva ismert lesz-e világszerte az a fúvószenei fesztivál, amelynek hagyományait most teremtik meg.

A szervező elmondta: a kulturális fogyasztás marketingjét is meg akarják változtatni az EKF. A program keretében különböző vidéki road-showkon több mint 64 ezer nevet gyűjtöttek össze, akiknek a későbbiekben is ajánlanak majd kulturális programokat.

Hozzátette: a célközönség a 18 és 50 év közötti aktív, általában családos és közepes színvonalon élő, érettségivel rendelkező kulturális turista. Ebből kiindulva a szervezők számos családos, vagy gyermekeknek szóló programot hirdettek.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×