Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Fejlövés és Kopaszkutya az emlékezés jegyében

Bár a 40. Magyar Filmszemle fókuszában is a versenyfilmek állnak, a Palace MOM Parkban rendezett vetítéseken a szerevezők idén is megemlékeznek a magyar filmművészet kiemelkedő alkotóiról és alkotásaikról.

Ebben az évben a Filmszemle Huszárik Zoltán filmrendező munkássága előtt tiszteleg két nagyjátékfilmje, a Krúdy Gyula írásán alapuló Szindbád és a Csontváry Kosztka Tivadar festőművész életét szokatlan módon feldolgozó Csontváry című filmmel. A sorozatban ezen kívül levetítik hat rövidfilmjét, köztük a Játék, a Groteszk, az Elégia, az Amerigo Tot, a Capriccio és A piacere című alkotásokat.

A Filmszemle keretében idén is vetítenek egy-egy filmet a Magyar Mozgókép Mestere és az Életmű-díjjal kitüntetett művészek alkotásaiból. A Palace MOM Parkban látható filmekhez, amelyek között Elek Judit Mária-nap és Bacsó Péter Fejlövés című alkotása is szerepel, az Örökmozgó Filmmúzeum is egy-egy vetítéssel kapcsolódik, így február 1. és 3. között a Hamvadó cigarettavég, a Keménykalap és krumpliorr valamint a Csak semmi pánik című filmet is újra megtekinthetik az érdeklődők.

A 40. Magyar Filmszemle keretében ismét a szélesvásznon láthatók a magyar filmművészet elmúlt évtizedeinek kiemelkedő alkotásai, mint Sára Sándor Feldobott kő, Jancsó Miklós Szegénylegények, Mészáros Márta Holdudvar és a 70 éve született Fehér György Szürkület című filmje.

Január 31-ig több családi és ifjúsági film, így a Bogáncs, a Szegény Dzsoni és Árnika, a Boszorkányszombat és az 1949-es Lúdas Matyi is szerepel a vetített filmek között.

Január 29-től február 1-ig a fentieken kívül Zenés éjszaka címmel minden este népszerű zenés filmek szerepelnek a Filmszemle programján, többek között a Szép leányok, ne sírjatok!, a Csinibaba, az Egy szerelem három éjszakája, az Ezek a fiatalok és a Kopaszkutya.

Szintén a Filmszemléhez kapcsolódik, hogy bemutatásának 15 éves jubileuma alkalmából ismét levetítik Tarr Béla Sátántangó című, monumentális, hét és fél órás alkotását, február 1-én délután négy órától a Toldi moziban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×