Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Hallgassa meg a U2 várva várt új dalát!

A U2 együttes Get On Your Boots című új dalát a rádiókban már hallhatják a rajongók, és rövidesen hozzájuthatnak az ír banda honlapján is. A dal a márciusban megjelenő No Line on the Horizon című albumuk első nyilvánosságra került felvétele.

A U2 öt év után jelentkezett új albummal. A napokban tették közzé új lemezük tracklistáját, ez alapján összesen 11 dal hallható az új korongon.


Az album első száma február közepén kerül a U2 honlapjára. A digitális megjelenést követően előbb Írországban, majd az egész világon megkezdik az árusítását.

Az album február 27-én jelenik meg Írországban, március 2-án az európai, március 3-án pedig az amerikai boltokban lesz kapható.

Mint a U2 honlapján is olvasható, ötféle kiadása lesz a No Line on the Horizonnak. A "rendes" CD-n kívül árusítják majd "digipak" változatban, poszterrel együtt, amely feljogosítja a vásárlót az együttes egyik filmjének letöltésére is. Lesz olyan változata, amelyhez egy 64 oldalas magazinnal együtt juthatnak hozzá az érdeklődők. Megjelenik a U2-album boxváltozatban DVD-vel és egy keményfedelű könyvvel együtt, sőt, ínyencek számára korlátozott példányszámú bakelit is készül belőle. Borítóját Szugimoto Hirosi japán fotográfusművész készítette.

Ez lesz a U2 12. stúdióalbuma, s a várakozások szerint 2009 legkelendőbb albuma. Az ír együttes előző albuma, a How to Dismantle an Atomic Bomb szintén hatalmas siker volt, Bonóék öt Grammy-díjat kaptak érte.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×