Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Szépművészeti: üvegkocka, föld alatti bővítés és különleges kiállítások

Idén kezdődik meg a Szépművészeti Múzeum bővítése - mondta az InfoRádióban az intézmény főigazgatója. Baán László Aréna című műsorunkban közölte: a új, föld alatti, kétszintes épületszárnyban helyet kap egy 1200 négyzetméteres kiállítótér is. A beruházás négymilliárd forintba kerül.

Kibővítik 2009-ben a Szépművészeti Múzeum épületét. Mint azt Baán László főigazgató az Arénában elmondta, az új szárny a föld alatt épül, hasonlóan a párizsi Louvre-hoz - ott sem volt lehetőség a felszínen építkezni. Ott ennek a leglátványosabb része a híres üvegpiramis, nálunk pedig üvegkocka jelezi majd; a bővítmény nyolcezer négyzetmétere két szintre oszlik. Lesz egy 1200 négyzetméteres kiállítótér időszakos tárlatoknak, valamint étterem, kávéház, gyermekmegőrző és előadóterem is.

Baán László közölte: mindez négymilliárd forintba kerül, ennek 90 százalékát uniós pénzekből állják. Az 1200 négyzetméter valamivel nagyobb, mint amekkora területen a közelmúlt népszerű tárlatai, például a Van Gogh-kiállítás helyezkedett el. Azt a területet, ahol a nagy kiállításokat rendezték eddig, visszakapja az állandó tárlat.

Az igazgató kifejtette: a felszínről, a Hősök teréről nem lesz észlelhető a változás, az új komplexum a múzeum járdaszigetének széléig terjed majd ki a föld alatt. Ugyanakkor a kilencszer kilenc méter alapterületű üvegkocka utalni fog a változásokra - és a Louvre piramisára -, valamint lesz egy bevágás a főlépcsőben, hogy onnan is be lehessen majd lépni az új "szárnyba".

A várható tárlatokról is szólt a stúdió vendége. Az El Greco-kiállítás február 5-ig tart nyitva. Február közepén a francia szimbolizmus nagy alakjának, Gustave Moreau-nak nyílik retrospektív tárlata Mítoszok földje címmel, az antik görög mítoszok köré csoportosítva a művész alkotásait. Ez a kiállítás azért is különleges, mert Párizsból, a művész nevét viselő múzeumból érkezik, és sehol máshol nem lesz látható Európában, a tárlat végével pedig visszaköltözik a francia fővárosba.

Márciusban a tavaszi fesztivál nyitányaként Csehországgal együttműködve Alphonse Muchának, a szecesszió cseh mesterének A nő dicsérete című kiállítása érkezik a magyar fővárosba. Mivel a jeruzsálemi Izrael Múzeum nagy része zárva lesz rekonstrukciós munkálatok miatt, júniusban olyan darabok érkeznek hozzánk, amelyek az ottani állandó kiállítás részei, és csak azért engedik el, mert kiváló velük a Szépművészeti kapcsolata - hívta fel a figyelmet Baán László. Ezek közt lesznek a holt-tengeri tekercsek darabjai, Rembrandt és Chagall, valamint kortárs művészek alkotásai. Júliusban Turner és Itália címmel érkezik a Edingboroughból egy tárlat, ami oda Ferrarából megy.

Õsszel pedig kizárólag Budapesten lesz látható a Boticellitől Tizianóig című, az olasz reneszánsz művészetét bemutató kiállítás. Ezen a Szépművészeti Múzeum és olyan európai múzeumok gyűjteményének darabjait láthatjuk majd, mint a Louvre, de még a New York-i Metropolitanből is érkeznek ide művek.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×