Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elhunyt Gyurkovics Tibor

Elhunyt Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, színházi dramaturg, a Magyar Írókamara társelnöke.

Gyurkovics Tibor 1931-ben született Budapesten, 1955-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pszichológusi oklevelet.

1956-ban a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és tanári állását is elveszítette.

Első verseskönyve 1961-ben jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt.

Egyebek mellett 1982-ben kapott József Attila-díjat, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1997-ben Magyar Örökség-díjat nyert, illetve 2001-ben a Magyar Művészetért Díjat adományozták neki.

Az írót néhány hete kórházban kezelték, ott érte halál - közölte Gyurkovics Györgyi, az író özvegye. Elmondta azt is, hogy a temetést a család szűk körben tervezi, de Gyurkovics Tibor tisztelőinek lehetőséget kívánnak adni, hogy leróhassák kegyeletüket.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Gyurkovics Tibort saját halottjának tekinti

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

Rábíztuk a pénzünket egy AI-chatbotra, máris keresett nekünk 4200 eurót

2025 őszén befektetési versenyt indítottunk a világ legismertebb AI-chatbotjai között: arra kértük őket, hogy azonos feltételek mellett, kizárólag tőzsdén kereskedett befektetési alapokból (ETF-ekből) állítsanak össze egy-egy portfóliót. A hat versenyző fejenként 25 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon közel 10 millió forintos fiktív kezdőtőkét kapott, amelynek értékét azóta is nyomon követjük. Az első év eredményei meglehetősen látványosak: a legjobbak közel 17 százalékos nyereséget értek el, sőt, volt olyan chatbot, amelynek portfóliója időközben már 22 százaléknál is nagyobb pluszban járt – a november eleji amerikai tőzsdei esés azonban alaposan megkeverte a kártyákat. Most megnéztük, melyik mesterséges intelligencia bizonyult a legsikeresebb befektetőnek, és minek köszönhető, hogy nagy arányban képesek voltak legyőzni a hagyományos, globálisan diverzifikált "60-40" portfóliót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×