Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Carmen feltámad, Al Di Meolával és Horgas Eszterrel

A Carmen-kultuszt és magát a főhőst is tovább élteti Horgas Eszter és Al Di Meola Õ és Carmen című előadása, amelynek ősbemutatóját pénteken tartják Budapesten. A történet ezúttal kicsit másképp jelenik meg, az előadás elsősorban a latin zenei világot tükrözi majd.

Horgas Eszter és Al Di Meola továbbírta Carmen történetét, így elkészítették saját, öt évvel ezelőtt bemutatott produkciójuk folytatását. Akkor a Carmen című előadásukban Bizet operájának átdolgozását adták elő.

A világhírű gitáros és a magyar fuvolaművész most felidézi az egykori előadást, a nézők egy vetítés erejéig láthatják Carmen meggyilkolását is, de aztán felélesztik a főszereplőt, és egy sokkal tüzesebb előadás keretében gondolják tovább, mi lett volna, ha a szerelem nem ér tragikus véget.

Az előadásban továbbra is hangsúlyos szerepet kap Bizet dallamvilága, de a latin zene is előtérbe kerül.

Mint azt Horgas Eszter az InfoRádióban elmondta, januárban Németországban cd-n is megjelenik a darab, várhatóan márciustól már Magyarországon is kapható lesz.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×