Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
318.72
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Hiller: az új támogatási rendszer kiszámíthatóvá teszi a filmipart

Miután az Európai Unió jóváhagyta a magyar filmtámogatási rendszert, a magyarországi filmipar stabil, vonzó és kiszámítható lesz 2013-ig - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

Az Európai Bizottság szerdán fogadta el a magyar filmtámogatási rendszert, amely július 31-től lép hatályba.

Hiller István a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az EU versenypolitikai főigazgatóságával egy éven keresztül "nagyon kemény, de korrekt" tárgyalást folytattak. Az eredményt nagy mértékben befolyásolta, hogy az Országgyűlés június 9-én gyakorlatilag ellenszavazat nélkül elfogadta a magyar filmtörvény módosítását - fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy Magyarországon a filmszakma támogatására 231 millió eurót (megközelítőleg 50 milliárd forintot) használhatnak fel 2013-ig.

A tárcavezető kitért arra, hogy míg 2004-ben 6,5 milliárd forintot fordított az állam a közvetlen filmgyártási költségekre, 2007-ben ez már 57,4 milliárd forintra nőtt a 2003-ban elfogadott filmtörvény, a bérmunka, valamint a koprodukciók által.

Az új filmtámogatási rendszer elfogadása ciklusokon átívelő kiszámíthatóságot teremt azért is, mert a filmet kivették az évenkénti költségvetési vitából - jegyezte meg.

Hiller István szerint a filmtámogatási rendszer elfogadása messze túlmutat egy szféra, a kultúra határain, hiszen az egész ország számára "komoly siker".

A szakma és a politikai együttműködik


Kiemelte, hogy a magyar filmiparban az állam felismerte modern szerepét, azt, hogy biztosítania kell a jogi kereteket, feltételeket, részt kell vennie a finanszírozásban, továbbá segítenie kell a tehetségeket.

A magyar filmtámogatási rendszer európai uniós elfogadása bizonyítja, hogy komoly eredményeket lehet elérni akkor, ha a szakma és a politika úgy működik együtt, hogy egy támogatott célt próbál elérni - mutatott rá a szakminiszter.

Szomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára a szakma nevében üdvözölte az új rendszert. Mint rámutatott, ez egy fontos lépés a magyar filmipar számára. Ugyanakkor hozzátette, hogy az az átmeneti időszak, amíg nem volt az EU által jóváhagyott támogatási rendszer a bérmunkát visszavetette. Reményét fejezte ki, hogy a külföldi produkciókat sikerül visszacsalogatni a filmtörvény hatályba lépését követően.

Sámuel Balázs, az OKM szakértője arról számolt be, hogy az Európai Unió versenypolitikai főigazgatóságával "nehezen" egyeztek meg, főként a kulturális követelményrendszerrel és a támogatási intenzitással kapcsolatban. De - mint aláhúzta - az új törvény EU-kompatibilis, a magyar filmipart messzemenően kielégíti.

Úgy vélte, ha nem dolgozták volna ki az új rendszert, a magyar filmipar összeomlott volna.

Az Európai Bizottság azért vizsgálta felül a magyar filmtámogatási rendszert, mert annak jóváhagyása 2007. december 31-én lejárt. Az új rendszerben, a mozgóképről szóló 2004. évi törvény júniusban elfogadott módosítása értelmében a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül adott közvetlen, és az adókedvezményen keresztül biztosított közvetett állami támogatások alapvető konstrukciója változatlan maradt. A módosítás - az uniós követelményeknek megfelelően - elsősorban annak a feltételrendszerét teremti meg, hogy az állami támogatások bizonyíthatóan kulturális célokat szolgáljanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×