Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fényfolyamatok: Gábor Áron kiállítása

"A nem látható dolgokat szeretném láttatni" - mondta az InfoRádiónak ma nyíló kiállításáról Gábor Áron festőművész. A Fényfolyamatok című tárlatot az ugyancsak festő Konok Tamás nyitja meg. A kiállítás június 28-ig tekinthető meg a budapesti Virág Judit Kortárs Galériában.

Ma nyíló, Fényfolyamatok című kiállításáról beszélt az InfoRádiónak Gábor Áron festőművész, aki elmondta: a tárlat az előző három évben készült anyagaiból készült. Szervesen illeszkedik eddigi munkáihoz, de tartalmában és színvilágában más - tette hozzá. Két "vonulata" van, egy rajzos, organikus, ellenpontozással dolgozó, és egy színvilágában raklapvörösekre, feketékre alapozó festészeti módszer.

Fantasztikus érzés több év termését együtt látni, hiszen mikor a művész dolgozik, maximum két-három kép van a környezetében - mutatott rá a festőművész, majd hozzátette: a kiállításokon kiderül, hogy a képek összefüggnek: tartalmilag, ritmusukban és színeikben is "átfolynak" egymásba. Így újabb szellemi egységet, vizuális tartalmat jelent maga a mostani tárlat is.

Gábor Áron a kiállítás címével kapcsolatban elmondta: mostanában a fénnyel, a térrel és a perspektívával foglalkozik, melyek ugyan több száz éve visszatérő témái, elemei a festészetnek, de ő megpróbálta ezeket egy sajátos, csak rá jellemző módon értelmezni.

Úgy fogalmazott: jelen esetben "időszekvenciákkal" is dolgozott, mivel a "geometrikus sorolás" jó lehetőséget ad egy bizonyos "téri mélység" kialakítására. Gábor Áron a "bent, kint, lent, fönt" filozofikusan amúgyis fontos fogalmainak saját, szubjektív világában megtalált helyét, és a nem látható dolgokat szeretné láttatni kiállításán.

A tárlat június 28-ig tekinthető meg a Virág Judit Kortárs Galériában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×