eur:
401.56
usd:
363.91
bux:
72649.8
2024. október 3. csütörtök Helga

Szomjas: A magyar filmmel már nem a mozikban találkoznak a nézők

Újraéled az egykori MAFILM. A Magyar Filmművész Szövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a technika, a stúdiók, az alkotók, valamint a filmművészeti egyetemi hallgatók is az új gyártóbázison kapnának helyet.

A Magyar Filmművész Szövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: bár a filmgyártás már nem lehet olyan centralizált, mint a '60-as években, az alkotóknak mégis szükségük van egy olyan központra, ahol a technika, a stúdió, az alkotók és akár filmművészeti főiskola is helyet kaphat.

Szomjas György azt is elmondta: a magyar filmgyártással már egyre kevésbé a mozikban találkoznak a nézők. Sokan a televízióból vagy DVD-n ismerhetik meg az alkotásokat.

A Nap utcai fiúk bemutatójára készülő Szomjas György filmrendező szerint továbbra is kulcskérdés az állami szerepvállalás, a magyar kultúra részét képező filmgyártás ugyanis nem maradhatnak fenn az állam támogatása nélkül.

Az alkotó szerint sajnálatos, hogy megszűnt az az állami pénzalap, amelyből sok vidéki mozit fel lehetett újítani, még egy évtizeddel ezelőtt is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Kis mínuszban az amerikai indexek a fontos adatok előtt

Kis mínuszban az amerikai indexek a fontos adatok előtt

Ma az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a piaci hangulat, és nagy negatív fordulat volt látható a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európára is átterjedt a mérsékelten negatív befektetői légkör, estek az indexek, aztán a nyitást követően a vezető amerikai indexek is süllyedtek. Ebben a pénteki, kiemelt jelentőségű átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentés előtti óvatosságnak és az iráni-izraeli háború kockázatával kapcsolatos nagyfokú bizonytalanságnak is lehet szerepe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×