eur:
398.81
usd:
360.11
bux:
74210.55
2024. október 2. szerda Petra

Döbbenetes felmérés: kulturális elit nem létezik

Nem létezik a klasszikus értelemben vett kulturális elit, azaz azoknak az embereknek a szélesebb csoportja, akik kizárólag operába járnak, és otthonosan mozognak a képzőművészek legkiválóbbjainak kiállításain, a vulgáris popzenét vagy a legnézettebb televíziós műsorokat viszont elutasítanák - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói.

A brit kutatók saját országuk, valamint hat másik ország lakóit tesztelték arról, vajon a különböző társadalmi osztályok tagjai hogyan viszonyulnak a magaskultúrához vagy éppen a populáris vagy tömegkultúrához.

Kiderült, hogy az olyan figurák, mint az egyik kitaláción alapuló film főhőse, Billy Elliott - aki annak ellenére, hogy munkásosztálybeli szülők sarja, balettozni kezdett -, egyáltalán nem szokatlanok manapság.

A klasszikus értelemben vett kulturális elitnek pedig, bár vannak képviselői, de olyan kevesek, hogy számuk szociológiai értelemben nem kimutatható.

A szociális státusz a döntő

Bár Nagy-Britanniában előszeretettel határozzák meg az embereket az alapján, hogy melyik társadalmi osztályba tartoznak, a kutatók ez esetben nem tudtak ilyen különbségeket felfedezni. Kiderült, hogy nem az osztály, hanem a szociális státusz a döntő abból a szempontból, hogy ki, milyen kulturális életet él.

A vizsgált embereket négy csoportba sorolták. Az elsőbe az inaktívak tartoznak, akiket soha, semmilyen kulturális programra nem lehetne rávenni, sőt, még arra sem hajlandók, hogy megnézzenek egy szobrot, amely mellett elhaladnak az utcán.

A másodikban azok tartoznak, akik a populáris szórakozási lehetőséget keresik, például popkoncertekre járnak vagy megnézik a legújabb hollywoodi thrillert a moziban, de soha nem jelennének meg egy színházban, egy balettelőadáson vagy egy kiállításon.

Az emberek egy csoportja szereti a nagy kiállításokat, a modern képzőművészetet azonban már nem érti és nem is kedveli. Õket követik a mindenevők, akik már operába is elmennének, de nem vetnének meg egy Led Zeppelin-koncertet sem.

Címlapról ajánljuk

A Hezbollah újabb rakétatámadásokat indított Izrael ellen

A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is - közölte az IDF.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×