Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Könyv Cseh Tamásról: "most, vagy soha"

December elején mutatták be Bérczes László Cseh Tamással folytatott beszélgetéseit tartalmazó kötetét. Az előadóművész a bemutatón nem lehetett jelen, ezért a vendégek és a meghívottak dedikáltak neki egy példányt.

"Mivel kivételes személyiségnek tartom, ezért évek óta terveztem egy ilyen könyvet vele" - mondta Bérczes László az InfoRádió Aréna című műsorában. A szerző szerint az előadóművész olyan legendás tanúja az elmúlt 50-60 évnek, akit érdemes minderről megkérdezni.

A dolog azonban akkor dőlt el, a munka azután kezdődött, amikor kiderült Cseh Tamás betegsége. "Féltem a feladattól, nagyon nehéz munkának gondoltam, ezért tologattam már 5-6 éve. De amikor kimondta ezt a dolgot, eldőlt, hogy most, vagy soha" - utalt az előadó betegségére a szerző.

Bérczes László ennek ellenére bízik abban, hogy a könyvből érzékelhető Cseh Tamás humora is. Mint mondta, a kötetbe belekerült egy fotó, ami Bakonybélben készült, és azt örökíti meg, amint az énekes talált egy rákot, és a tüdejéhez illesztette.

A könyvben azonban megjelenik a halálhoz közeledés, a félelem is. A szerző azonban Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaihoz hasonlóan úgy próbált visszatekinteni az elmúlt évtizedekre, hogy a "jelen morzsáiból" indult ki.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×