Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
326.13
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Meditatív zenék és hangterápia a Fonóban

Meditatív zenékkel, tibeti bölcsességekkel, hangterápiával és koncertekkel várja az érdeklődőket csütörtök este a Fonó Budai Zeneház.

Világzenei estet tartanak Tibetért a Fonóban, ahol fellép majd a Gudanjabro didgeridoo-zenekar, a Tibeti Hangfürdő együttes, amely hangterápiát tart, és ott lesz a tizenkétfős TotalKarma zenekar is - mondta az InfoRádiónak Babits Antal.

Az érdeklődők különféle meditációs irányzatokkal, tibeti bölcsességeket ismerhetnek meg, és lesz diavetítés is Szabó Zoltán fotóművész képeiből - tette hozzá a TotalKarma zenekar vezetője.

Tibet-standot is felállítanak a Fonóban, ahol könyveket, hangszereket és egyéb tárgyakat vásárolhatnak a látogatók - mondta Babits Antal.

A TotalKarma zenekarnak ebben a felállásban ez lesz az első koncertje, ám tagjai már jól ismerik egymást, hiszen különböző formációkban többször játszottak együtt.

Az érdeklődők most progresszív-meditatív muzsikát hallgathatnak előadásukban - tette hozzá az együttes alapítója.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×