Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ingyen adta a termékét? Súlyos hiba volt!

Nem jelölhető a következő a Brit Award könnyűzenei díjra a Radiohead és Prince, mivel albumuk nem került kereskedelmi forgalomba.

A díjért azok az előadók indulhatnak, akiknek az albuma felkerül az eladási listák első 75 helyére.

A Radiohead In Rainbows című lemeze nem került kereskedelmi forgalomba, az albumot a rajongók az internetről tölthették le.

Az együttes zenéjét letöltők maguk határozták meg, hogy mennyi pénzt fizetnek a tíz számért.

A Radiohead eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyi pénz gyűlt össze október óta, de azt a sajtóértesülést, amely szerint a letöltők kétharmada egyetlen pennyt sem szánt a lemezre, visszautasította.

Az együttes december 31-én CD-én és bakeliten is kiadja az In Rainbows-t, így a 2009-es díj jelöltjei között lehet majd.

Prince azért marad ki a legjobb nemzetközi férfi előadók versengéséből, mert albuma, a Planet Earth egy lap "mellékleteként" jelent meg mintegy hárommillió példányban.

A díjátadót 2008. február 20-án tartják Londonban, az esemény házigazdája, a Black Sabbath énekese, Ozzy Osbourne és felesége, Sharon lesz.

A jelöltek és a győztesek többségét egy ezerfős testület választja ki, amelyben zenekritikusoktól kezdve diákokig számos réteg képviselője foglal helyet. Négy díjat a közönség ítél oda. Bizonyos díjak győztesét különböző médiumok hallgatói, nézői választják ki.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×