Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Sorra hagyják ott "Európa Kulturális Fővárosát" a szakmai vezetők

A "Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" program művészeti igazgatója pénteken benyújtotta lemondását a város polgármesternek. Méhes Márton nem az első meghatározó vezető, aki távozik a programból. A most kilépett vezető és a tavaly lemondott főtanácsadó, Takáts József is azt sérelmezte: a program politikai felelősei mellett nincs beleszólásuk a érdemi döntésekbe.

Sorozatos távozások, felmentések, elcsúszott határidők, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok - nagyjából ez a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" program elmúlt bő két évének mérlege. Az első távozó Takáts József volt, aki tavaly júniusban adta be lemondását a program főtanácsadói posztjáról.

Nem elég tájékozottak, de utasításokat adnak

A vezető akkor azzal indokolta távozását: korántsem garantált, hogy az adott körülmények között a városnak egyáltalán sikerül teljesítenie a programot.

Takáts József, a később lemondott vezetőkhöz hasonlóan úgy vélte: a program rossz működésének fő oka az, hogy a város vezetése "képtelen kiengedni a kezéből a szakmai döntéseket".

A politikai vezetőknek nincsen megfelelő tájékozottságuk ahhoz, hogy megfelelő utasításokat adjanak.

Takáts Józsefet követte ez év februárjában Tarrósy István, akinek szintén meghatározó szerepe volt abban, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot Pécs városa nyerte meg.

A szakember távozásakor úgy nyilatkozott: nem találja helyét a kialakult szervezeti konstrukcióban. Hozzátette: garantáltan teljes önkormányzati támogatásra és "új együttműködési kultúrára" lenne szükség, ám ebből egyelőre semmi sincs.

"Kissé túlvállaltuk magunkat"

Júniusban távozott Kiss Tibor, a projekt általános igazgatója. Felmondásának indoklásaként elmondta: az elmúlt időszakban a munkáját sok vita hátráltatta, a város politikai vezetése is megosztott az EKF-program tekintetében.

A vezető akkor úgy fogalmazott: "úgy érzem, hogy a jelenlegi célokkal kissé túlvállaltuk magunkat".

Szintén júniusban mentették fel a kulturális főváros program építész igazgatóját.

Freivogel Gábor akkor azt mondta: bepereli az önkormányzatot a döntés miatt. A város vezetése az igazgató alkalmatlanságával indokolta a felmentést.

Az építészeti vezető felmentése előtt az egyik legtekintélyesebb holland lapnak a projekt kapcsán úgy nyilatkozott: "az ész már évekkel ezelőtt elhagyta ezt a várost, (...) a városi vezetés egy rémálom."

Méhes Márton múlt hét pénteken adta be lemondását hasonló indokokra hivatkozott, mint elődje, Takáts József.

Ugyanis egy önkormányzati döntés értelmében már nem dönthet a hozzá tartozó programokról és a program költségvetésének felhasználásáról.

Az önkormányzat két vezető kezébe adta a program irányítását, Méhes Mártonnak eszerint mindössze előkészítő szerepe lett volna, az önálló döntési jogkör nem illette volna meg.

A Baranya Megyei Online arra is felhívja a figyelmet, hogy a távozó öt vezető közül kettejüket - Kiss Tibort és Méhes Mártont - pályáztatás nélkül éppen a pécsi önkormányzat vezetője, Tasnádi Péter nevezte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×