Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Elzárt fővárosi műemlékek nyílnak meg

Gróf Batthány Lajos születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Kulturális Örökség Napjai programsorozat idei tematikája a reformkor és a klasszicizmus építészetét helyezi a középpontba.

Az Európa Tanács által 1984-ben elindított Európai Örökség Napok célja, hogy a nyilvánosság számára ingyenesen tegyen megtekinthetővé műemlékeket, emlékhelyeket és olyan intézményeket, amelyek a hétköznapok során a nagyközönség számára nem bejárhatók.

A programsorozathoz csatlakozó helyszínek vállalják, hogy vezetésekkel és esetenként más kulturális programokkal is vendégül látják látogatóikat.

A Magyarországon 1999. óta megrendezett Kulturális Örökség Napjai a fővárosban több mint 120 programmal várja az érdeklődőket. Az idei tematika a klasszicista építészetet helyezi a középpontba, így vezetéssel egybekötve lesz látogatható a Sándor palota, az I. kerületi Városháza és a Fiumei Úti Sírkert.

Fűvészkert, Pálmaház, Károlyi Palota

A Fűvészkert kiállítással mutatja be a Pálmaházat, és felújításának történetét, a Károlyi Palotában pedig Fábri Anna irodalomtörténész a reformkori társasági és irodalmi életről tart előadást vasárnap délelőtt.

Több közintézmény, így az Országos Levéltár, a Nemzeti Bank, a rendőrség Teve utcai székháza, az Uránia Mozi, a Magyar Színház és a Vígszínház is séta keretében látogatható a Kulturális Örökség Napjai alatt, és csak erre az alkalomra nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt az Országos Atomenergia Hivatal.

Az ipari létesítmények iránt érdeklődők megtekinthetik a KFKI területén a Budapesti Kutatóreaktort, a közlekedésbarátok pedig a Fogaskerekű kocsiszínjében felújított járművekkel találkozhatnak, valamint Pesterzsébet közlekedésének elmúlt 100 évéről láthatnak kiállítást a ferencvárosi kocsiszínben.

Több oktatási intézmény, így a Budapesti Műszaki Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara és a Közép-Európai Egyetem épülete is sétákkal, előadásokkal és filmvetítésekkel várja az érdeklődőket, és csaknem minden budapesti múzeum készül valamilyen programmal a hétvégére. A látogatási időkről és a rendevényekről részletes információkkal a Kulturális Örökség Napjai honlapja szolgál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×