Infostart.hu
eur:
362.42
usd:
322.09
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A színház nemet mondott a volt köztársasági elnöknek

Vita hátráltatja a volt cseh államfő új színdarabjának bemutatását, mivel Václav Havel azt szeretné, ha a főszerepet felesége játszaná. A színház viszont ellenáll.

A volt államfő közölte: új politikai drámájának címszerepét kimondottan 1997-ben elvett feleségének, Dragmar Havlovának írta.

A prágai nemzeti színház viszont nem más szereposztást képzel el. A színház tudatta: nem fogadnak vendégszínészeket. A teátrum azt tanácsolta a szerzőnek, hogy keressen egy másik bemutatóhelyet.

Václav Havel jól ismert drámaíróként és ellenzékiként lett 1989-ben a cseh Bársonyos Forradalom egyik vezetője. A rendszerváltozás után elnöknek választották, megbízatása 2003-ban járt le.

Havel államfői megbízatása alatt felhagyott írói karrierjével, mostani drámája az első, amelyet az elmúlt másfél évtizedben írt.

A- szabad fordításban - Kilépés című színpadi műről egyelőre keveset tudni, kivéve azt, hogy az író saját életéből és Shakespeare Lear király című drámájából merített.

A cselekmény központjában azok a nehézségek állnak, amelyekkel egy, a hatalmát feladni kívánó politikus néz szembe.

Ott volt mellettem, amikor a drámát néhány hónappal ezelőtt az Egyesült Államokban megírtam. Neki írtam, elképzelve őt a szerepben - mondta feleségéről a Lidove Noviny című cseh napilapnak a volt politikus.

Václav Havel felsége, aki ismert színésznő hazájában, már bejelentette, hogy visszalép a címszerep eljátszásától.

A Variety című lap úgy tudja, hogy a nemzeti színház eredetileg májusban mutatta volna be a darabot.

Ondrej Cerny, a teátrum igazgatója közölte: továbbra is szeretnék színpadra állítani a drámát, és bízik abban, hogy újrakezdhetik a megbeszéléseket a volt elnökkel.

Havel korábbi alkotásai közé tartozik a Kerti ünnepély, a Leirat és A figyelem-összpontosítás csökkent lehetősége.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×