Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Nem olyan rózsás már a helyzet, mint kezdetben"

Július másodikán kiderül, hogy a Nemzeti Színház intézményi átalakítása, finanszírozása hogyan alakul a jövőben, ekkor találkozik ugyanis egymással Hiller István kulturális miniszter és Jordán Tamás, a teátrum vezetője.

"December 31-éig tart a mandátumom, biztos vagyok benne, hogy addig minden függőben lévő kérdés rendeződik. Egyelőre nem tudni, átalakítják-e, összevonják-e más intézménnyel. Csak annyit tudunk biztosan, hogy eladni nem fogják a Nemzeti Színházat, és nem lesz befogadó színház sem" - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Jordán Tamás.

"Optimista vagyok, mert a kulturális miniszter szeretné megvonni a nemzeti intézmények körét, és ebben egyetlen színház szerepel: a Nemzeti. S reményeim szerint kiváltságokat fog élvezni" - tette hozzá a színház igazgatója.

Jordán emlékeztetett arra, hogy 2003-tól minden évben komoly összegeket vontak el a színháztól, az idén például 160 millió forintot. "Ma már tehát egyáltalán nem olyan rózsás a helyzet, mint kezdetben volt. Az idén már le kellett mondani produkciókról ahhoz, hogy tartani tudjuk az üzleti tervet" - hangsúlyozta.

A készülő színházi törvénnyel kapcsolatban Jordán Tamás elmondta: nagyon komoly előkészületi munkák folynak. Hiller István novemberben egyeztetett a színházigazgatókkal. Munkabizottságok jöttek létre, amelyek január végére letették az asztalra a szakma javaslatait. "Lassan megy a törvény kidolgozása, mert változatlanul rengeteg a tisztázatlan kérdés" - emlékeztetett Jordán Tamás.

Hanganyag: Szûcs Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×