Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Shakespeare minden mennyiségben Gyulán

Június 29-én nyitja meg kapuit a Gyulai Várszínház. Az idei évad - immár hagyományosan - a Shakespeare-fesztivállal indul, ahol a magyar produkciók mellett neves külföldi társulatok előadásait is megtekinthetik az érdeklődők.

A Lear király bemutatójával indul az idei Shakespeare-fesztivál Gyulán. Július 3-ától látható az előadás Szász János rendezésében Derzsi János főszereplésével.

A Gyulai Várszínház nyári évadának már évek óta kiemelt jelentőségű eseménye a Shakespeare előadások szemléje. Az eseményre az idén is Magyarországra érkezik a litván Meno Fortas társulat, akik az Othellóval lépnek színre.

A várszínház igazgatója elmondta: tavaly nagy sikert aratott a társulat Hamlet előadása, jövőre pedig szeretnék, ha a Machbet-feldolgozásukat is elhoznák Gyulára.

A nézők dönthetnek

New Yorkból érkezik a fesztiválra az Aquila Theatre Company, amely a Rómeó és Júliát adja elő. A hattagú társulat produkciójának érdekessége, hogy a nézők az előadás előtt eldönthetik, melyik színész melyik szerepet játssza a darabban - hangsúlyozta Gedeon József.

A július 2-ától 15-éig tartó Shakespeare-fesztivál emellett felvonultatja a hazai Shakespeare előadások színe-javát is.

A Gyulai Várszínház 44. évadát tartja az idén, összesen 67 programmal várják az érdeklődőket, ami azt jelenti, hogy naponta több előadás, kiállítás vagy más zenei program fogadja a látogatókat - emelte ki Gedeon József, a nyári teátrum igazgatója.

Négy bemutató


Összesen négy saját bemutatót tartanak az idén Gyulán. A Lear királyon kívül színpadra kerül Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátéka Vidnyánszky Attila rendezésében, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével.

Benedek Miklós pedig a 100 éves magyar kabaré apropóján Ködfátyolkép címmel neves múlt századi kabarészerzők írásait állítja színpadra.

A lírai kabarban a többi mellett Heltai Jenő, Szép Ernő, Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes rövid jeleneteit láthatják a nézők, sok korabeli zenével fűszerezve.

Az Egy szerelem három éjszakája című zenés darabot pedig Makk Károly rendezésében mutatja be a Gyulai Várszínház. Az évad augusztus 12-én zárul.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×