Infostart.hu
eur:
364.97
usd:
324.55
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Tavirózsák kalapács alatt

1936 óta nem állították ki Claude Monet Tavirózsák című alkotását, amely csütörtökön kerül kalapácsa alá Londonban. Az árverésen Matisse, Picasso és Renoir nehány festménye is gazdát cserélhet.

Claude Monet 1904-ben festette a Tavirózsákat, az azonos című sorozat egyik legszebbb darabját, amelyet hosszú idő óta nem csodálhatott meg a közönség.

A Sotheby's aukciósház legkevesebb 15 millió fontos (5,55 milliárd forintos) bevételt vár az impresszionista alkotás eladásából.

Hétfőn a Christie's árverésén a francia festő Temze-látképe 18 millió fontért kelt el.

A Sotheby'snél csütörtökön kortárs alkotások kerülnek kalapácsa alá: megvételre kínálnak majd egy Francis Bacon-önarcképet, és Andy Warhol, a pop art nagymesterének több művét is.

Banksy, a titokzatos graffitiművész Pie Face című képe az előzetes várakozások szerint 70 és 100 ezer fontért (körülbelül 26 és 37 millió forintért) kel majd el.

Ez korántsem lenne rekordösszeg, hiszen áprilisban egy Banksy-képért 288 ezer fontot (106 millió forintot) fizettek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×