Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
325.68
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

"Megdöbbentő és felemelő érzés volt"

Új produkcióval és új lemezzel ünnepli 60. születésnapját Laurie Anderson amerikai experimentális művész, aki európai turnéján június 11-én és 12-én lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Laurie Anderson több mint 30 éve meghatározó alakja a New York-i művészeti életnek, ahol elsősorban minimalista, elektronikus zenei kísérleteivel vált ismertté.

A színházi és zenei performanszokban is élen járó költő-hegedűművész a 70-es években kezdett koncertezni. Már akkoriban is az ellenkultúra olyan jeles képviselőivel dolgozott együtt, mint William S. Burroghs író, Philip Glass zeneszerző vagy Frank Zappa.

A hírnevet az 1981-es "O Superman" című kislemeze hozta meg számára, amelynek sikere révén jött létre a United States című színpadi műve és a Big Science című nagylemeze is.

Az ezt követő két és fél évtizedben lemezein és multimédiás kiadványain számos elismert művésszel dolgozott, köztük Peter Gabriel-lel, Jean Michel Jarre-ral, Bobby McFerrin-nel, Dave Stewart-tal és Lou Reed-del.

Munkáiban mindig is nagy hangsúlyt helyezett az Egyesült Államok aktuális társadalmi, politikai kérdéseire. A mostani turné anyagát adó Homeland című lemeze kizárólag a 2001. szeptember 11-ét követően született, új számokból áll össze. A New York-i terrortámadás óta eltelt időszakkal kapcsolatos tapasztalatait Laurie Anderson így foglalta össze:

Sok minden megváltozott az Egyesült Államokban az elmúlt öt év során, és ezt próbáltam megörökíteni, mivel maga a változás igen összetett. Eredetileg szeptember 11-ére reagálok, amit New York-iként egy furcsa megkönnyebbüléssel éltem meg. Mivel a városban élek, sokszor eszembe jutott, hogy ha valami rossz történne, vajon odafigyelnének-e egymásra az emberek. A New Yorkban élőket úgy ismerik, mint akik nagyon hűvösek és csak a maguk dolgával törődnek, de hogy ilyen körülmények között segítettük egymást, az megdöbbentő és felemelő érzés volt. Ezt azonban túlságosan is idealizálta az ország többi része, bátor hősöket, áldozatokat látott bennünk, pedig mi nem így éltük ezt meg, mint ahogy nem akartunk bosszút állni sem. Érdekes, hogy másképp változott meg az ország - sokkal barátságtalanabb hely lett a fokozott ellenőrzésekkel, azzal, hogy az idegenekre gyanakvással tekintenek, miközben New York, mint minden más kikötőváros, ennél sokkal vendégszeretőbb. És aggasztó, hogy nincs meg az a fajta szabadságunk, amit korábban természetesnek vettünk.

A Homeland című lemez a tervek szerint 2008-ban jelenik meg. Azt, hogy mi és hogyan kerül majd az albumra, Laurie Anderson a koncertturnét követően dönti el. A gazdag látványelemekkel színesített performanszról a művésznő az InfoRádiónak a következőket mondta:

Minden este teljesen más a zene, mert még nem alakult ki a végleges verziója. Nehéz róla beszélnem, anélkül, hogy ne énekelném el az egész anyagot. Nagy hangsúlyt fektetek az improvizációra, hogy új dolgokat, új zenészeket próbáljak ki, és ez is sokat változtathat még az előadáson.

Laurie Anderson június 11. és 12. lép fel a Nemzeti Hangversenytermben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×