Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

"Huszt a magyarság egyik végvára"

Hálaadó istentisztelet keretében adták át a kárpátaljai Huszton a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatásával felújított református templom több mint ötszáz éves épületét.

Ünnepi igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hangsúlyozta, hogy Huszt a magyarság egyik végvára, ahol nehéz megmaradni reformátusnak és magyarnak.

Azért is fontos a templom, hogy ne szűnjön meg a huszti vár alatt a magyar beszéd, ének és oktatás, mert csak a hit tarthatja meg a város kétezres magyarságát - tette hozzá.

Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a gyönyörű megújult épületegyüttes magas tornyával tartást ad az embernek, kiegyenesíti a gerincet, amikor felnéz rá.

Ám ezt a tartást a templomnak a helyi magyar közösség kölcsönzi, és ezzel az anyaországi magyaroknak is példát mutat megmaradásból - tette hozzá.

A Tisza mellett elterülő, ma 35 ezer lakosú Husztról az első írásos említés 1329-ben történt. A város a középkorban a máramarosi királyi uradalom központja volt, akkor magyarok és szászok lakták.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×