Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.9
bux:
149624.62
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Az anyagi gondok miatt elsüllyedhet a Titanic

A közönségsiker ellenére üres a kassza, gyakorlatilag semmire nincs fedezet, pedig már most el kellene kezdeni a jövő évi Titanic Fesztivál szervezését - mondta el az InfoRádiónak Horvát György fesztiváligazgató. Hozzátette: az idei rendezvény költségvetésén háromszor kellett módosítani.

Nehezen jött össze az anyagi háttere az idei, április 22-én befejeződött Titanic Filmfesztiválnak - mondta az InfoRádiónak Horvát György.

A fesztivál igazgatója kiemelte: a nehéz helyzet miatt háromszor írták át a költségvetést kényszerűségből. Példaként említette, hogy nem volt fedezet a világhírű tervező által készített plakát kifizetésére.

Mivel nem lehet 25-30 százaléknál nagyobb a rendezvény büdzséjében az állami pályázati rész, ezért többéves szerződésekre lenne szükség - hangsúlyozta a filmfesztivál igazgatója.

Horvát György leszögezte: a Titanic egyedülálló nemzetköz filmfesztivál abból a szempontból, hogy nincs mögötte önkormányzati támogatás.

Hosszú távon ez nehezen tartható helyzet, amire megoldást kell találni - tette hozzá.

Az igazgató elmondta, hogy várhatóan sikerül egymillió forintos veszteséggel zárni a rendezvényt, ám ez azt jelenti, hogy kevesebbet lehet a következő évi esemény előkészítésre fordítani.

A következő fél évben nem lesz semmire fedezet, noha közben a munkát el kellett kezdeni - hangsúlyozta Horvát György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×