Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
312.43
bux:
140620.4
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Elbocsátották a Győri Nemzeti Színház igazgatóját

Elbocsátották állásából Korcsmáros Györgyöt, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját. Utóda ideiglenesen Forgách Péter színművész lett.

A Győri Nemzeti Színház élén ideiglenesen a színház egyik művésze, Forgách Péter áll, miután Korcsmáros Györgyöt nemcsak hogy menesztették, a polgármester - ismeretlen tettes ellen - büntető feljelentést tett a színházban tapasztalt visszásságok miatt.

A volt igazgató ellen már régóta folyik a vizsgálat. A hivatalos indoklás szerint a vezető fegyelmi vétséget követett el azzal, hogy közalkalmazotti státuszából adódó kötelezettségit többször megszegte.

Hogy a hivatalos szövegezés pontosan mit takar, nehéz értelmezni, ám annyi bizonyos: a fegyelmi vizsgálóbiztos a rendkívüli közgyűlésen szabálysértések tömkelegéről beszélt.

113 millió forint

Úgy fogalmazott: az igazgató túllépte a költségvetési előirányzatot, s ez a túlköltekezés tavaly elérte a 113 millió forintot, azaz a teátrum költségvetésének több mint 10 százalékát.

A fegyelmi biztos tévesnek minősítette azt az állítást, hogy Korcsmáros György művészeti vezető, aki csak a jó színvonalú színházért felelős, a gazdasági ügyek pedig a gazdasági igazgató hatáskörébe tartoznak.

Szijjártó Péter, az önkormányzat többségi Fidesz-KDNP frakciójának vezetője a vitában kifejtette: nem művészeti kérdésről van szó, hanem gazdálkodási-fegyelmi problémáról.

A színház gazdasági anomáliái közül emlékeztetett arra, hogy közel 30 millió forintért üdülési jogot vásároltak, s emiatt 2037-ig elkötelezték magukat a használatidíj-fizetésre.

Korcsmáros szerint a struktúra rossz

Korcsmáros György hozzászólásában azt fejtegette, hogy rossz a színház finanszírozási struktúrája. Miután a közgyűlés döntött: Korcsmárosnak mennie kell, a volt igazgató elmondta: a döntés miatt munkaügyi bírósághoz fordul.

Kijelentette: büszke arra, hogy 15 éves igazgatósága alatt a színház 160 bemutatót tartott, és büszke arra a légkörre is, ami az elmúlt másfél évtizedben a győri teátrumot jellemezte.

Eperjes Károly is pályázik?


"A végeredményből visszafelé csak egyet lehet tudni: hogy már akkor tudták, hogy én bűnös leszek, amikor még nem volt vizsgálat" - fogalmazott Korcsmáros György.

Egyelőre nem tudni, ki váltja őt a teátrum élén. A sajtóban korábban megjelent híresztelések szerint Eperjes Károly színművész is pályázik az igazgatói posztra. Õ azonban nem erősítette meg ezt az állítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×