Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Tudományos fenntartások Mel Gibson sikerfilmje kapcsán

A maja kultúráról keveset tudhat meg az, aki megnézi Mel Gibson Apocalypto című filmjét a mozikban. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint a film inkább csak az emberáldozatokra koncentrál, de itt is vannak tudományos fenntartások.

Gyarmati János régész az InfoRádióban elmondta: a filmen látszik a törekvés arra, hogy információkat adjon a majákról, ez azonban csak félig sikerült. A film egészében ugyanis a maja kultúra csak kis szerepet kap, ráadásul csak keveset tudhatunk meg erről a kultúráról.

Szinte csak arról kapunk információt, hogy a maják gyakorolták az emberáldozatot. Az azonban már nem derül ki, hogy ezt azért tették, hogy biztosítsák az istenek jóindulatát.

Láthatók akciójelenetek, amelyek azonban a régész szerint olyan magasra emelik a nézők ingerküszöbét, hogy a hagyományos ismeretterjesztő filmekre már nem lesznek kíváncsiak.

Gyarmati János leszögezte: a közép-amerikai, spanyol hódítás előtti kultúrákban létezett az emberáldozat, bár a kutatók sokáig azt hitték, hogy a maják békés, harcot kerülő civilizációt alakítottak ki.

A kérdés az, hogy vajon náluk is olyan tömeges volt-e ez, mint az aztékoknál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Tisza-kormány: folyamatosan érkeznek a hírek a személyi változásokról

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. A harmadfokú hőségriasztást meghosszabbították, több településen vízhiány lépett fel, a kormány takarékos vízhasználatra kérte a lakosságot. A Medián legfrissebb felmérése szerint a Tisza Párt előnye tovább nőtt a Fidesz–KDNP-vel szemben, a biztos szavazók körében 73–21 százalékra, miközben történelmi csúcson van a lakosság optimizmusa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×