Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Elhunyt Robert Altman amerikai filmrendező

Elhunyt Robert Altman amerikai rendező, a Rövidre vágva, A játékos, a M.A.S.H., és a Nashville alkotója - közölte kedden produkciós cége, a Sandcastle 5.

Ötször jelölték a legjobb rendezőnek járó díjra, ám sosem kapott Oscar-szobrot Robert Altman. A tehetős családból származó rendező idén életműdíjat kapott az Oscar-gálán.

A 81 éves művész akkor azt mondta: sosem kellett olyan filmet rendeznie, amelyet nem ő választott. Ezen az estén azt is elárulta, hogy 11 évvel korábban új szívet kapott.

"Egy nő szíve dobog bennem, aki a harmincas évei végén hunyt el - szóval lehet, hogy mégis csak túl korán kapom ezt az elismerést" - mondta akkor Altman. Majd tréfálkozva hozzátette: akkor most még van további negyven évem.

Robert Bernard Altman 1925 február 20-án született az Egyesült Államok-beli Kansas Cityben. A középiskola után a Wenthworth katonai akadémiára íratkozott be. 1945-ben, a II. világháború végén B-24-es bombázón szolgált. Hollywoodot először a levegőből látta, egy pilótagyakorlat alkalmával.

Első filmjét 1955-ben készítette Delikvensek címmel, ami egy kizsákmányolásról szóló, alacsony költségvetésű alkotás volt. Átütő sikert ugyan nem hozott, de megnyitotta Hollywood kapuit Altman előtt.

Alfred Hitchcock tévés sorozatának több epizódját is ő rendezhette. A nagy áttörést a MASH című film hozta meg neki 1970-ben. Szintén Altman nevéhez füződik a Nashville, A játékos, a Rövidre vágva, a Pret-á-porter, vagy Gosford Park című alkotásokat. Összesen 37 filmet rendezett, 27-nek volt a producere, 16-ot pedig maga írt.

Hollywoodban öntörvényű, improvizációs stílusáról ismerték, akit sokkal jobban érdekelt a karakterek közti viszonyok ábrázolása, mintsem az intrikus cselekmények.

Robert Altman 81 évesen, egy Los Angelesi kórházban hunyt el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×