Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Borat kitálalt, és nem kímélte az amerikaiakat

Megtörte a hallgatást Sasha Baron Cohen a mozikban látható Borat-film főszereplője. Az áldokumentumfilm egy kazah újságíró csetléseit-botlásait követi nyomon az Egyesült Államokban, amelynek során a lassú felfogásúnak tartott idegen előtt az emberek bevallják gyakran rasszista előítéleteiket. Cohen most egy interjúban azt mondta: azok, akik szerint Kazahsztánt próbálja kifigurázni, félreértik.

Második hete vezeti az amerikai mozikban a nézettségi listákat a Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika című áldokumentumfilm. Ez annál is meglepőbb, mert a Sacha Baron Cohen brit humorista által kitalált fiktív riporter gyakran a legrosszabbat hozza ki a rejtett kamerával felvett amerikai polgárból.
Például amikor a New York-i metrón két puszival próbál köszönteni egy ismeretlent, akkor trágár szavakkal zavarják el és majdnem megverik. Egy arizónai bárban pedig előadja a "dobd a zsidót a kútba" című dalt, amely semmiféle ellenérzést nem vált ki a nézőkből.

Cohen ugyanakkor sokkal nagyobb felháborodást váltott ki Kazahsztánban, mivel az ottani kormány úgy érezte, a világ majd azt hiszi, hogy tényleg olyan az ország, ahogy ő bemutatja: tehát a kazahok asszonyverő antiszemiták, akik erjesztett kancavizeletet itatnak a nőkkel.

Baron Cohen, akinek másik kreatúrája a debil álrapper, Ali G, most első ízben adott interjút civilben: elmondta: meglepődött, amikor megtudta, hogy a kazah kormány a New York Times-ban egész oldalas hirdetésben akarta eloszlatni Borat hazugságait.

"Mindig bíztam abban, hogy a közönség felfogja, ez egy kitalált ország és az egésznek az a célja, hogy előhozzam az emberek előítéleteit" - mondta a Rolling Stone magazinnak adott exkluzív interjújában.

"Nem a kazahokat figurázom ki, hanem azokat, akik azt hiszik: tényleg van egy olyan ország, ahol a melegeknek kék kalapban kell járniuk és a nők ketrecben laknak". Szerintem a film azt mutatja be, milyen abszurd dolog a rasszizmus, legyen az a feketék iránti gyűlölet, vagy antiszemitizmus - mondja.

A 35 éves Baron Cohen vallásos zsidó, aki betartja a szombatot és kóser ételeket eszik. Mint az interjúban elmondja: a zsidós viccei a szüleinek is tetszettek, Izraelben élő 91 éves nagyanyja pedig egy éjszakai vetítésen nézte meg a filmet, majd felhívta és gratulált neki.

A történész diplomával rendelkező színész kitér az interjúban a holokausztra is, és azt mondja: annak egyik kiváltója a közöny volt, amelyet ő is tapasztalt Borat antiszemita viccei kapcsán.

A Borat-jelenség szinte mindennap felbukkan valahol a médiában. Pár napja egy török férfi jelezte: szerinte Baron Cohen az ő személyiségét lopta el, miután láthatta tört angolsággal írt bemutatkozását a honlapján.

Az egyik vidéki brit városban pedig a helyi mozik lengyel feliratokkal is vetítik a filmet, hogy az ott élő, nagyszámú lengyel dolgozók se maradjanak le róla.

A nemzetközi sajtó sokat cikkezett arról, hogy mennyire kinevetteti magát Kazahsztán, amiért vehemensen tiltakozik a film ellen.

Úgy tűnik, a kazahok vették a lapot, mert meghívták Boratot, hogy látogasson el az igazi Kazahsztánba.

Ha esetleg elkészülne egy második Borat film is, akkor talán a nézők tudatlanabb része is ráébredne egy egyszerű dologra: a kazahoknak ázsiai arcuk van, szemben Borat inkább török, vagy azeri ábrázatával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×