Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nagy siker Hollywoodban a Szabadság, szerelem

Nagy sikerrel mutatták be Hollywoodban Andy Vajna Szabadság, szerelem című új 56-os filmjét - mondta a premier után Simonyi András washingtoni nagykövet.

A hollywoodi Mann Bruin filmszínház csütörtök esti vetítésén a mintegy ezerfős közönség soraiban jelen voltak az amerikai magyarság vezető képviselői, a helyi amerikai politikai és gazdasági élet vezetői, valamint többen a filmvilágból.

Az eseményen Andy Vajna producer, Goda Krisztina rendező és Demján Sándor executive producer mellett megjelent a két főszereplő, Dobó Kata és Fenyő Iván is.

"A bemutató méltó állomása volt az 56-os amerikai megemlékezéseknek" - fogalmazott Simonyi András washingtoni nagykövet, aki úgy tudja, már tárgyalások folynak az amerikai forgalmazóval.

A Szabadság, szerelem című filmet Children of Glory (A dicsőség gyerekei) angol címmel vasárnap szűk körű vetítésen mutatták be a washingtoni Fehér Házban, az amerikai elnöki házaspárt szemtanúk szerint meghatotta az alkotás.

A filmet október közepén mutatták be az amerikai szakmai közönségnek. Andy Vajna, az alkotás producere az InfoRádiónak akkor azt mondta: az újságírók megtapsolták és megkönnyezték az alkotást.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×