Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
325.94
bux:
145210.74
2026. november 3. kedd Győző

Armstrongék majdnem a Holdon ragadtak

Apollo 11: Az el nem mesélt történet címmel mutatták be a BBC-n azt a dokumentumfilmet, amelyből kiderül, hogy egy letört kapcsoló miatt majdnem a Holdon ragadt Neil Armstrong és Edwin Aldrin.

Az Apolló 11 a Cape Kennedy űrközpontból 1969. július 16-án emelkedett a magasba Neil Armstrong parancsnokkal, Edwin Aldrin és Michael Collins asztronautákkal. Az űrhajó háromnapos pályára állás után 1969. júlis 20-án szállt le a Hold felszínére.

Az első holdra szállást mindeddig az amerikai technika totális sikereként értékelték. Az Apollo 11: Az el nem mesélt történet című dokumentumfilmből most az is kiderült, hogy az egység még korántsem állt készen a kilövésre, ám az idő szorított, az űrhajó és legénysége nekivágott a nagy ismeretlennek, hogy megelőzzék a szovjeteket.

Az amerikai kormány ezért minden eshetőségre felkészült, a beszámolók szerint már készen állt Nixon egy, a nemzethez szóló beszéd is, melyben bejelenti az űrhajósok halálának hírét.

A letört kapcsoló

Az is kiderült a filmből, hogy a Hold felszínén állomásozó Armstrong és Aldrin véletlenül letörték egy áramkör megszakító kapcsolóját, melyről később kiderült, hogy nélkülözhetetlen a Sas nevű holdmodul felszállásához.

Aldrin szerint az akkori merev, vaskos űrruhák miatt törhetett le a kapcsoló, és bevallása szerint kis híján megállt a szíve, amikor meglátta a földön a törött alkatrészt. Némi tanakodás után Aldrin végül a fémhegyüktől megfosztott golyóstollak egyikét tuszkolta a kapcsoló helyén keletkezett lyukba, mellyel sikerül benyomnia az áramkör megszakítót és végre elhagyhatták a Hold felszínét.

A modul átvizsgálása és a javítás alatt értékes üzemanyagot vesztettek, a nemrég közzétett dokumentumok szerint a leszálláskor már csak igen kevéssel rendelkeztek.

UFO-t láttak?

A dokumentumok azt is elárulják, hogyan titkolta el a NASA űrhajósai elől, hogy visszatérési kísérletük hajszál híján hiábavaló volt, illetve bemutatják, hogyan rendelte el az amerikai kormány az asztronautákkal való kapcsolat megszakítását, amennyiben a katasztrófa elkerülhetetlenné vált volna.

A nemzet vezetői nem kívánták bemutatni a világnak a világűrben sodródó amerikai űrhajósokat. Aldrin a filmbemutató kapcsán adott interjújában azt is megemlíti, hogy társaival repülésük során láttak egy azonosítatlan repülő tárgyat, melyről a NASA már harminc esztendeje hallgat. "Volt valami odakint, ami elég közel volt ahhoz, hogy megfigyelhessük" - nyilatkozta az asztronauta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×