eur:
395.45
usd:
365.52
bux:
0
2024. július 31. szerda Oszkár

A rendezőknek is jegyet kellett venni a Filmszemlére

Botrány tört ki a 37. Magyar Filmszemle dokumentumfilm-részlegének értékelésén. Miközben a zsűri több témát is hiányolt az idei alkotásokból, a rendezők azt kifogásolták, hogy jegyet kellett venniük, ha szerették volna megnézni saját filmjüket.

A személyeskedésektől sem mentes dokumentumfilmes vitában szóvá tették, hogy a két előzsűri eltérő szempontok szerint válogatott, a Mammut bevásárlóközpont pedig nem alkalmas helyszínnek, a rendezőknek jegyet kellett venniük saját filmjükre és a belépő drága volt.

Többen is üdvözölték ugyanakkor, hogy idén a versenyből kimaradt dokumentumfilmeket is levetítették.

Dér András rendező, operatőr, a zsűri elnöke azzal indokolta a két előzsűri közötti egyeztetés hiányát, hogy későn kapták meg a filmeket. Szerencsésnek nevezte, hogy a tudományos és ismeretterjesztő alkotások külön kategóriában indulhattak, bár megjegyezte: három-négy filmet "áttestáltak" volna.

Veress József hangsúlyozta: lehetetlen teljesen egységes normarendszert kialakítani, minden döntés szubjektív.

Miért nem üzemelt a komp?

Dér András a végül személyeskedésbe torkolló vita után nem kívánt nyilatkozni arról a sajtóhírről, hogy A komp nem üzemel című alkotás, amelyet a dokumentumfilmek nemzetközi fesztiválján az első megjelenés szekcióban a legjobb filmnek választottak, az előzsűri döntése nyomán nem került versenybe a filmszemlén.

Az 50. évforduló ellenére kevés alkotás készült az 1956-os forradalomról, és ezeknek a munkáknak egy része is egyenetlen színvonalú - mondta Dér András rendező, operatőr, a zsűri elnöke a Millenáris Teátrumban tartott, több mint kétórás értékelésen.

Dér András kiemelte, hogy a mai témájú alkotások között sok volt a portréfilm.

Portréfilmek megrendelésre

Az tapasztalható, hogy a terepet egyre inkább a "megrendelési portréfilmek" veszik át, televíziós műsorok jelennek meg a filmszemle dokumentumfilmes mezőnyében, műfaji keveredést előidézve - tette hozzá.

Ezúttal is sok alkotás foglalkozott a határon túl élőkkel, valamint a hajléktalanokkal és a romákkal. A drog nem volt "slágertéma", míg a korrupcióról, a politikai vagy pénzügyi tranzakciókról egyáltalán nem készültek filmek - mondta.

Nem volt kedvük viccelni

Dér András hiányolta a humort, az iróniát, és a gondok között említette, hogy a filmek sokszor túlságosan terjengősek és "verbalizáltak", az alkotók pedig nem elég felkészültek.

Veress József filmkritikus, a zsűri tagja elmondta, hogy nem érzi "kimagaslóan jónak" az idei dokumentumfilmes mezőnyt, elég sok átlagos, közepes színvonalú alkotás született.

Hol a határ?

Viszonylag kis arányban szerepeltek a versenyben kísérleti munkák, és a kisjátékfilmek között is kevés volt a kísérlet – hangzott el a kísérleti- és kisjátékfilmek zsűrijének nyilvános vitáján.

Hirch Tibor filmesztéta, a zsűri elnöke felhívta a figyelmet a kísérleti- és kisjátékfilm, valamint a tévéprodukció műfaji meghatározásának problémájára. Nehezen eldöntendő kérdésként említette, hogy mit értünk ma animáción, s mennyiben fogadhatja el a zsűri az adott kategóriában a komputerpreparációs technikákat.

Címlapról ajánljuk

Nagy napja lehet a magyaroknak – az olimpia szerdai hírei percről percre

Miután úszásra alkalmasnak találták a Szajnát, a triatlonnal kezdődött a magyarok szerdai programja. Ezen felül asztaliteniszben, cselgáncsban, evezésben, kézilabdában sportlövészetben, tornában, úszásban és vívásban és érdekeltek vagyunk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Jön a hét legfontosabb napja a tőzsdéken

Jön a hét legfontosabb napja a tőzsdéken

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is emelkedésre van kilátás. Ma azonban nagyon fontos piacmozgató események lesznek, az eurózóna inflációja után érkezik az ADP munkaerőpiaci adata az USA-ból, emellett lakáspiaci adatok is jönnek. A nap (és a hét) fénypontja viszont a Fed esti kamatdöntése lesz, majd Jerome Powell ezt követő sajtótájékoztatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×