Infostart.hu
eur:
353.45
usd:
309.01
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Agárdy Gábor utolsó filmje

Az első, Márai Sándor-regény alapján forgatott, A gyertyák csonkig égnek című alkotást a 37. Magyar Filmszemlén mutatják be. A film egyik főszerepét a csütörtökön elhunyt Agárdy Gábor játszotta.

A kivételesen alacsony, mindössze 35 millió forint költségvetésű film az író azonos című regénye, illetve a Pesti Magyar Színházban két éven át hasonló szereposztásban nagy sikerrel játszott előadás alapján készült.

A nyáron, döntően a Balaton melletti nádasdladányi kastélyban felvett film rendezője, csakúgy, mint a színházi produkcióé, Iglódi István. A két főszerepet Avar István (Henrik, a tábornok) és a csütörtökön elhunyt Agárdy Gábor (Konrád, a volt barát) játssza.

A filmnek szomorú aktualitást ad, hogy a 84 éves Agárdy Gábor, a filmszemle egyik életműdíjasa, csütörtökön elhunyt.

Sipos József producer elmondta, hogy a színművész a nyári forgatáson - már betegsége tudatában - mindent megtett a film sikere érdekében.

Az 1942-ben íródott, a háborús depresszió hatásától sem független regény egy szoros barátság és egy szerelem elárulásáról, illetve a történtekkel való kíméletlen öregkori szembenézésről szól.

Henrik és Konrád négy évtized múltán találkoznak, hogy tisztázzák sorsuk alakulásának okait, anatómiai részletességgel kibeszélve a múltat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×