2005. december 19. 10:45 Bagdad: két merénylet hat halott Hat halálos áldozatot követelt az iraki fővárosban elkövetett két merénylet, ugyanakkor a fő célpontok (egy rendőrfőnök és Bagdad alkormányzója) megmenekültek.
2005. december 19. 10:31 Amerikai őrmester nyerte az első Irak Marathont Három óra alatti idővel egy amerikai őrmester nyerte meg az első alkalommal megrendezett Irak Marathont. A női győztesnek valamivel több mint három és fél órára volt szüksége a 42 kilométer teljesítéséhez.
2005. december 19. 10:25 Megerősítették egy amerikai vállalkozó iraki kivégzését Az al-Kaida nemzetközi hálózatához közel álló, Iraki Iszlám Hadsereg nevű fegyveres csoport hétfőn az interneten megerősítette egy Irakban foglyul ejtett amerikai vállalkozó kivégzését.
2005. december 19. 09:01 Az Isten után Wayne Rooney Egy brit felmérés szerint a szigetországban élő 10 év alatti gyerekek körében Isten után a Manchester United futballistája, Wayne Rooney a legnépszerűbb személyiség. A gyerekek szerint a világon a legjobb dolog a pénz, a legrosszabb a részeg ember - írja a Guardian brit napilap.
2005. december 19. 07:51 Harminc év után összeült az afgán parlament Afganisztánban csaknem 30 év után először ült össze a parlament. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Dick Cheney amerikai alelnök is.
2005. december 19. 07:15 Lengyelországba látogat a pápa Várhatóan májusban Lengyelországba látogat a pápa. Ezt Varsó érseke közölte a Vatikánban tett látogatása után.
2005. december 19. 07:09 Bush: a terrorizmus legyőzéséig maradunk Irakban Az amerikai hadsereg addig nem vonul ki Irakból, amíg le nem győzik a terrorizmust a közép-keleti országban. Ezt az Egyesült Államok elnöke jelentette ki vasárnap esti beszédében, a Fehér Házban.
2005. december 19. 07:02 Varsó hozzájárult a CIA-gépek leszállásához A leköszönő lengyel államfő közvetve elismerte, hogy Varsó hozzájárult az amerikai fegyencjáratok üzemeltetéséhez. Aleksander Kwasniewski a lengyel közszolgálati televízióban ugyanakkor cáfolta, hogy Lengyelország területén az amerikaiak titkos börtönöket létesítettek volna.
2005. december 19. 06:23 Powell: képmutatóak az európai országok Képmutatással vádolta a CIA fogolyszállító repülőgépei miatt felháborodott európai országokat a volt amerikai külügyminiszter. Colin Powell a BBC brit közszolgálati televíziónak adott interjújában ugyanakkor kritizálta a védelmi minisztérium Irak ügyében folytatott gyakorlatát.
2005. december 19. 06:04 Egy kisfiú a madárinfluenza újabb áldozata A madárinfluenza H5N1-es vírusával volt fertőzött az a 8 éves kisfiú, aki a múlt héten halt meg Indonéziában - közölte a szigetország egészségügyi minisztériuma.
2005. december 18. 22:13 Kórházban tölti az éjszakát Ariel Saron Kórházban tölti az éjszakát az izraeli miniszterelnök. Ariel Saron rövid időre eszméletét vesztette, de állapota nem életveszélyes, és már teljes mértékben magához tért.
2005. december 18. 20:37 Kiszabadult fogságából az elrabolt német régésznő Irakban Kiszabadult fogságából az Irakban több mint három hete elrabolt német régésznő.
2005. december 18. 17:29 "Segített öngyilkosság" Svájcban Engedélyezni fogja falai között a "segített öngyilkosságot" egy svájci kórház, amely az országban elsőként döntött így.
2005. december 18. 17:26 Franciaország több katonát küld Afganisztánba Franciaország jövőre újabb katonákat küld Afganisztánba. Ezt a francia védelmi miniszter jelentette be Kabulban.
2005. december 18. 16:16 Dick Cheney váratlanul Bagdadba látogatott Előre be nem jelentett látogatásra az iraki fővárosba érkezett vasárnap Dick Cheney amerikai alelnök.
2005. december 18. 16:12 Nacionalizmus elleni tüntetés Moszkvában Két kis orosz liberális párt hívei több ezres demonstrációt tartottak vasárnap Moszkvában a szélsőséges nacionalizmus és a fajgyűlölet térhódítása ellen, jelentette az MTI.
2005. december 18. 16:05 Összecsapásoknak Csádban: közel száz halott Hozzávetőleg százan haltak meg csádi katonák és lázadók között kirobbant harcokban vasárnap Csád Szudánnal határos körzetében - közölte a csádi tájékoztatási miniszter.
2005. december 18. 15:30 Bhután - a nép királya Lemond Bhután uralkodója 2008-ban, amikor a himalájai királyságban megrendezik az első demokratikus választást.
2005. december 18. 15:28 Zarkavi második halálos ítélete Másodszor is halálra ítélte távollétében a jordániai állambiztonsági bíróság Abu Muszab al-Zarkávit, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki csoportjának jordániai származású vezetőjét.
2005. december 18. 15:21 Bolíviában megkezdődött az elnökválasztás Bolíviában helyi idő szerint vasárnap reggel nyolc órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, hogy a választók nyolc elnökjelölt - köztük a két legesélyesebb, Evo Morales szocialista indiánvezér és Jorge Quiroga konzervatív exállamfő - közül kiválasszák, ki vezesse a latin-amerikai országot a következő négy évben.