Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.14
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Chris Ryan/Getty Images

Tüzet nyitott és rongált állítólag, kivégezték

Iránban ismét kivégeztek egy embert a januári kormányellenes tiltakozásokkal összefüggésben – derült ki az ország igazságügyi tárcájához közel álló Mízán hírügynökség hétfői jelentéséből.

A tájékoztatás szerint Abbász Akbari halálos ítéletét az iráni legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.

A férfi ellen az volt a vád, hogy a januári tiltakozások idején tüzet nyitott a biztonsági erők több tagjára az ország középső részén lévő Naín városában, illetve köztulajdont rongált.

A naíni tiltakozásokat – ahogy a más térségekben kirobbantakat is – az iráni vezetés „Izrael és az Egyesült Államok által szervezett zavargásoknak” minősítette.

Vasárnap este az iráni hatóságok négy másik, a 2022-es tiltakozássorozat idején őrizetbe vett ember kivégzését is bejelentették. A négy embert azzal vádolták, hogy megölték az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs félkatonai milícia egyik tagját.

Nemzetközi emberi jogi szervezetek - köztük az Amnesty International – szerint Kína után Iránban hajtják végre a legtöbb kivégzést.

A Norvégiában működő Iran Human Rights (IHR) aktivistahálózat adatai szerint tavaly legkevesebb 1639 embert végeztek ki, ez a szám 1989 óta 2025-ben volt a legmagasabb.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×