Infostart.hu
eur:
365.54
usd:
321.24
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A man stands in a prison cell by a barred window, his head in his hand.
Nyitókép: Bartle_Halpin/Getty Images

A legsúlyosabb büntetést hajtották végre Iránban

Iránban kivégeztek egy embert, aki a vád szerint az év elején – az Egyesült Államok és Izrael megbízásából – egy katonai létesítmény megtámadására készült – jelentette hétfőn az iráni állami média, hozzátéve, hogy az ítéletet a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.

A tájékoztatás szerint az Ali Fahim nevű férfi januárban, a kormányellenes tüntetéssorozattal összefüggésben akarta végrehajtani a tervét azzal a céllal, hogy fegyverekre tehessen szert.

Az üggyel kapcsolatban az utóbbi napokban már három másik embert is elítéltek, és ki is végeztek, egy ötödiken pedig emberi jogi szervezetek értesülése szerint az elkövetkezendő napok során hajtják végre a halálos ítéletet.

Az ügyészség azt közölte, az elítéltek lázadást szítottak és veszélyt jelentettek a nemzetbiztonságra.

Iránban tavaly decemberben törtek ki az iszlám köztársaság megalakulása óta nem látott méretű tiltakozások.

Az ország évek óta ad hírt kémkedés miatt őrizetbe vettekről, akik a hatóságok szerint Izraelnek vagy az Egyesült Államoknak kémkedtek, tavaly óta Iránban jelentősen megnőtt a kémkedés vádja miatt végrehajtott kivégzések száma.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×