Infostart.hu
eur:
366.46
usd:
321.87
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
NATO OTAN Sign on Buildings Window. 3D Render
Nyitókép: asbe/Getty Images

Már minden NATO-tagállam elérte a 2 százalékos célt

Mindeközben Donald Trump amerikai elnök már 5 százalékos GDP-arányos védelmi költést vár el a tagállamoktól.

Mark Rutte, a NATO főtitkára bejelentette, hogy a tagállamok jelentős előrelépést tettek a védelmi beruházások terén, a NATO erősebb, mint valaha.

2025-ben először érte el minden szövetséges a 2014-ben elfogadott célt, miszerint GDP-jének legalább 2 százalékát védelemre fordítja. Sokan ráadásul ennél is tovább mentek, valójában 20 százalékkal növekedtek Európa és Kanada védelmi kiadásai tavaly 2024-hez képest – ismertette a főtitkár.

Magyarország egyébként már 2024-ben teljesítette a 2 százalékos elvárást. Mark Rutte azt is elmondta, hogy a jelenlegi amerikai kormányzatnak nagy szerepe volt abban, hogy a NATO 2025 végére már elérte a 2 százalékos célt. Belgium, Kanada, Olaszország és Spanyolország is messze volt ettől a határtól, de mostanra mindannyian elérték, amely több milliárd eurót illetve dollárt jelentett. Gazdasági teljesítményéhez képest a NATO-tagok közül tavaly Lengyelország költötte a legtöbbet, GDP-je 4,3 százalékát védelemre, ezzel az Egyesült Államokat is megelőzte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×