Infostart.hu
eur:
354.98
usd:
311.93
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Friedrich Merz német kancellár beszédet mond a családi vállalkozások napján Berlinben 2025. június 6-án. Az Újrakezdés! mottójú rendezvényen a vállalkozók a bürokrácia, az energia- és munkaerőköltségek, valamint a biztonságpolitikai kihívások terén szükséges strukturális reformokról tárgyalnak majd.
Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Friedrich Merz kulcspillanatban vázolta a „jövő egyetlen útját” Németország megerősödése felé

Valójában történelmi kongresszust kezdett pénteken délelőtt Stuttgartban a CDU. Az 1945 júniusában még az egykor Nyugat-Németországban alakult konzervatív párt a szociáldemokratákkal alkotott koalíció élén a pártelnök kancellár, Friedrich Merz vezetésével kilenc hónapja irányítja az országot, de támogatottsága rohamosan csökken.

Több mint ezer küldött és csaknem ennyi meghívott vendég Stuttgartban gyűlt össze a keresztény párt megalakulása óta immár 38. kongresszusára. Nem véletlen, hogy a helyszín Baden-Württemberg fővárosa. A tartományban március 8-án kezdődik az idei helyi választások sorozata, ami az előzetes hangulati barométerek szerint a radikális jobboldali AfD párt további országos erősödéséhez és a koalíciós pártok népszerűségének „töretlen” hanyatlásához vezethet.

A kongresszus napirendjén szerepel a pártelnök megválasztása, ami valójában a 70 éves Friedrich Merz újraválasztását jelenti. Merz 2022. január 31. óta áll a CDU élén, és a kérdés csak az, hogy a szavazáson megkapja-e az akkor szerzett 90 százalékos támogatottságot.

Az előjelek felettébb kedvezőtlenek voltak, amit kongresszusi megnyitó beszédében Merz sem titkolt.

Elismerte, hogy minden második német több mint elégedetlen a párt, illetve a koalíció eddigi politikájával, hiányolva a beígért gazdasági és szociális reformok megvalósítását.

Beszédében a kancellár hangsúlyozta, hogy mindennek ellenére a kormánykoalíció a leghatározottabban kitart a reformok mellet, ami szavai szerint a jövő egyetlen útját jelenti, és Németország gazdasági megerősödéséhez vezethet. Egyetlen mulasztásként mindössze azt említette, hogy „talán” túl gyorsan fogtak hozzá a reformok megvalósításához. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a célokat nem adják fel. Ezek között kiemelten említette az iparosítás felgyorsítását, a nyugdíjrendszer reformját, ez egészségügy korszerűsítését.

Nagy hangsúlyt helyezett a vállalatok, illetve a beruházások támogatására, annak elérésére, hogy az ország vonzó befektetési központtá váljon.

A kancellár szembeszállt azokkal a párton belüli bírálatokkal, amelyek hibásnak nevezték a szociáldemokratákkal alkotott koalíciót. Merz szerint a tavaly februári választások eredményeként ennek nem is volt alternatívája, ezzel összefüggésben mindenekelőtt a radikális jobboldalra és a baloldali pártokra utalt.

A CDU – mint fogalmazott – a közép, egyben a jövő pártja, amelynek legfőbb célja az ország szolgálata. Utalt arra is, hogy hosszú távra tervez, és nem titkolta, hogy nemcsak pártelnök, hanem megbízatásának 2029-es lejárta után kancellár szeretne maradni.

Külpolitikai kérdésekről szólva

állást foglalt a nagyhatalmak által irányított politika ellen, és kiemelte az európai szuverenitás szükségességét. Bírálta az amerikai kormányzat ezzel kapcsolatos politikáját.

A legélesebb bírálatot ugyanakkor Oroszország kapta. Merz élesen elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút, és hangsúlyozta, hogy Németország a jövőben is a leghatározottabban támogatja az ostromlott országot.

Beszédét nagy taps fogadta, többek között a korábbi kancellár, Angela Merkel részéről is. Merkel 2019 óta első ízben vett részt pártja kongresszusán..

A küldöttek a napirend szerint kora délután választják meg újabb ciklusra Friedrich Merzet a CDU elnökévé.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×