Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Rejtély: hat holttest a hegyekben – furcsa körülményekről beszél a bolgár rendőrség

Holtan találtak hat embert az utóbbi egy hétben Bulgária nyugati részén a hegyekben – közölte kedden az országos rendőrség főigazgatója, hozzátéve, hogy a halálesetek különösek, ellentmondásos beszámolók és furcsa körülmények övezik őket.

Az ügyészség szerint felmerül mind a gyilkosság, mind az öngyilkosság gyanúja - tette hozzá Zahari Vaszkov.

Három ember holttestét a rendőrség vasárnap találta meg, köztük egy 15 éves fiúét egy lakókocsiban az Okolcsica hegy környékén. Legalább kettő fejsérülést szenvedett, a harmadik boncolása még nem történt meg.

A nyomozók úgy vélik, ez a három haláleset összefügg az egy héttel korábbi hármas gyilkossággal, amely a Petrohan hágó közelében történt.

Annak a három embernek a halálát lőfegyver okozta, és holttestüket egy leégett hegyi kunyhóban találták meg.

A kunyhó egy természetvédelmi civilszervezeté volt, és a rendőrség szerint a hat ember közül öt ennek a szervezetnek a tagja volt. Közzétették biztonsági kamerák felvételeit, miszerint a hat ember a kunyhó előtt elbúcsúzik egymástól. A későbbi felvételek tanúsága szerint a hat közül három felgyújtotta a kunyhót.

A rendőrség szerint a civilszervezet tagjai tibeti buddhizmussal foglalkozhattak, ugyanis buddhista könyveket és zászlókat találtak a kunyhó romjai között.

A rendőrség szerint négy töltényhüvely, két pisztoly és egy puska volt a holttestek közelében, és a törvényszéki szakértők megállapították, hogy a lövéseket közelről adták le az áldozatokra.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×