Eddig nyolc ország tizenkét hajógyára jelezte, hogy részt akar venni a tenderen. Olyan hadihajókat kell szállítani, amelyek képesek arra, hogy biztosítsák a horvát admiralitás fennhatóságát az Adriai-tenger keleti részén, illetve részt vehetnek közös NATO-hadműveletekben. Ezért nem mélytengeri küldetések, hanem inkább a part menti vizek ellenőrzése a legfőbb feladat.

Persze a hajóknak adott esetben a Földközi-tengeren, illetve akár még a Vörös-tengeren is bevethetőknek kell lenniük. Fontos szempont a kellően magas szintű hadrafoghatóság is, vagyis az, hogy a két egység közül legalább az egyik mindig harcra kész legyen.

A várható feladatok miatt az már biztos, hogy a horvát flotta korvetteket akar, amik nagyobbak, mint a part menti őrhajók, de kisebbek a fregattoknál.

Zágrábban évek óta halogatták a flotta fejlesztését, de most az egyre feszültebb nemzetközi helyzet – no meg a partvédő fegyverzet egy részének lassú elavulása – miatt már nem várhattak tovább. Arról azonban még vita folyik, hogy milyen képességűek legyenek a korvettek, amit a program várható költségével kapcsolatos bizonytalanság is mutat. Hivatalosan 660 millió és 1,6 milliárd euró közötti összeget emlegetnek, ami igencsak komoly szórást jelent. Az ok az, hogy még nem dőlt el: az olcsóbb, kisebb harcértékű változatot vagy a sokkal drágább, de jóval potensebb kialakítást részesítsék-e előnyben?

A korvetteket alapvetően háromféle feladatra szokták alkalmazni:

1. felszíni hajók elleni harcra,
2. légvédelemre,
3. tengeralattjáró elhárításra.

Az Army Recognition ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az Adriai-tenger jó része a NATO-tagállamok fennhatósága alatt áll, így csekély az esélye annak, hogy egy nagyobb, ellenséges felszíni hadiflotta rontana Horvátországra, viszont a levegőből és a víz alól már annál inkább elképzelhető ilyen támadás, főként, hogy az ukrajnai háború miatt szédületesen fejlődnek a tengeri és a repülő drónok. Logikus lenne tehát, ha az új horvát korvettek feladata is egyrészt a támadó robotok elleni harc, másrészt a saját drónerők irányítása lenne.

Méretüknél fogva a korvettek amúgy is csak a rövid vagy legfeljebb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket képesek hordozni. Ellenben ezek tökéletesen megfelelnek drónelhárításra. Az érzékeny felderítő berendezések ugyancsak jókora távolságból érzékelhetik a víz felszínén vagy alámerülve támadó robotok közeledését. Aztán, ha elkapták ezeket, akkor a korvett kis kaliberű, csöves tüzérsége vagy rakétafegyverzete lecsaphat rájuk.

Megfigyelők szerint a két korvett szolgálatba állításával az egész horvát haditengerészet is megújulhat. Egy, az eddigieknél sokkal ütőképesebb, a NATO-elvárásoknak még inkább megfelelő flotta jöhetne létre. Persze csak abban az esetben, ha a zágrábi vezetés a drágább, jobban felszerelt hajók mellett döntene. Mivel a beszerzés költségérzékeny, a hazai cégek elvben előnyt élvezhetnek, hiszen ők is tudnak ilyen méretű hajókat gyártani.

Ám egy korvett árának mindössze negyedét adja a hajótest,

míg a költségek nagyobb részét a fegyverzet, illetve a harci és navigációs elektronika teszi ki. Ilyeneket viszont nem gyárt Horvátország.

Ráadásul a korábbi őrhajóépítő-programok határidőcsúszásai és költségnövekedései sem teszik túl vonzóvá teljesen hazai gyártást.

A legvalószínűbb, hogy valamiféle ipari együttműködés keretében, horvát vállalatok bevonásával, de alapvetően külföldi fővállalkozóval épülnének az új korvettek.