Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
322.86
bux:
148044.87
2026. november 4. szerda Károly
Egy modern, rakétás korvett.
Nyitókép: Wikipédia

Történetének legnagyobb fejlesztésére készül a horvát hadiflotta

Több feladatra is alkalmas korvettek vásárlására írt ki pályázatot a zágrábi kormány. A két hadihajó beszerzése a horvát haditengerészet történetének legnagyobb értékű fejlesztése lesz.

Eddig nyolc ország tizenkét hajógyára jelezte, hogy részt akar venni a tenderen. Olyan hadihajókat kell szállítani, amelyek képesek arra, hogy biztosítsák a horvát admiralitás fennhatóságát az Adriai-tenger keleti részén, illetve részt vehetnek közös NATO-hadműveletekben. Ezért nem mélytengeri küldetések, hanem inkább a part menti vizek ellenőrzése a legfőbb feladat.

Persze a hajóknak adott esetben a Földközi-tengeren, illetve akár még a Vörös-tengeren is bevethetőknek kell lenniük. Fontos szempont a kellően magas szintű hadrafoghatóság is, vagyis az, hogy a két egység közül legalább az egyik mindig harcra kész legyen.

A várható feladatok miatt az már biztos, hogy a horvát flotta korvetteket akar, amik nagyobbak, mint a part menti őrhajók, de kisebbek a fregattoknál.

Zágrábban évek óta halogatták a flotta fejlesztését, de most az egyre feszültebb nemzetközi helyzet – no meg a partvédő fegyverzet egy részének lassú elavulása – miatt már nem várhattak tovább. Arról azonban még vita folyik, hogy milyen képességűek legyenek a korvettek, amit a program várható költségével kapcsolatos bizonytalanság is mutat. Hivatalosan 660 millió és 1,6 milliárd euró közötti összeget emlegetnek, ami igencsak komoly szórást jelent. Az ok az, hogy még nem dőlt el: az olcsóbb, kisebb harcértékű változatot vagy a sokkal drágább, de jóval potensebb kialakítást részesítsék-e előnyben?

A korvetteket alapvetően háromféle feladatra szokták alkalmazni:

  1. felszíni hajók elleni harcra,
  2. légvédelemre,
  3. tengeralattjáró elhárításra.

Az Army Recognition ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az Adriai-tenger jó része a NATO-tagállamok fennhatósága alatt áll, így csekély az esélye annak, hogy egy nagyobb, ellenséges felszíni hadiflotta rontana Horvátországra, viszont a levegőből és a víz alól már annál inkább elképzelhető ilyen támadás, főként, hogy az ukrajnai háború miatt szédületesen fejlődnek a tengeri és a repülő drónok. Logikus lenne tehát, ha az új horvát korvettek feladata is egyrészt a támadó robotok elleni harc, másrészt a saját drónerők irányítása lenne.

A világ talán legmodernebb rakétás korvettje, a svéd Visby osztály egyik hajója, a HMS Helsingborg (K32). Kép: Svenska Marinen
A világ talán legmodernebb rakétás korvettje, a svéd Visby osztály egyik hajója, a HMS Helsingborg (K32). Kép: Svenska Marinen

Méretüknél fogva a korvettek amúgy is csak a rövid vagy legfeljebb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszereket képesek hordozni. Ellenben ezek tökéletesen megfelelnek drónelhárításra. Az érzékeny felderítő berendezések ugyancsak jókora távolságból érzékelhetik a víz felszínén vagy alámerülve támadó robotok közeledését. Aztán, ha elkapták ezeket, akkor a korvett kis kaliberű, csöves tüzérsége vagy rakétafegyverzete lecsaphat rájuk.

Megfigyelők szerint a két korvett szolgálatba állításával az egész horvát haditengerészet is megújulhat. Egy, az eddigieknél sokkal ütőképesebb, a NATO-elvárásoknak még inkább megfelelő flotta jöhetne létre. Persze csak abban az esetben, ha a zágrábi vezetés a drágább, jobban felszerelt hajók mellett döntene. Mivel a beszerzés költségérzékeny, a hazai cégek elvben előnyt élvezhetnek, hiszen ők is tudnak ilyen méretű hajókat gyártani.

Ám egy korvett árának mindössze negyedét adja a hajótest,

míg a költségek nagyobb részét a fegyverzet, illetve a harci és navigációs elektronika teszi ki. Ilyeneket viszont nem gyárt Horvátország.

Ráadásul a korábbi őrhajóépítő-programok határidőcsúszásai és költségnövekedései sem teszik túl vonzóvá teljesen hazai gyártást.

A legvalószínűbb, hogy valamiféle ipari együttműködés keretében, horvát vállalatok bevonásával, de alapvetően külföldi fővállalkozóval épülnének az új korvettek.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×