Infostart.hu
eur:
376.88
usd:
323.11
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az indiai partnerével, Szubrahmanjam Dzsaisankarral tartott moszkvai találkozóján 2025. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Kár az „összekapcsolásért” – Szergej Lavrov megszólalt a Trump-Putyin egyeztetés után

Számos, az ukrajnai helyzettel kapcsolatos ügyben ismertette az orosz álláspontot a külügyminiszter, és felhívta az Egyesült Államok figyelmét egy gyorsan közeledő határidőre is.

Kijevnek és a Nyugatnak el kell fogadniuk az új területi realitásokat - nyilatkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, keddre virradóra közzétett interjújában.

„Kijevnek és nyugati védnökeinek el kell fogadniuk az új területi realitásokat, amelyek a Krím, Szevasztopol, a Donyecki Népköztársaság, a Luhanszki Népköztársaság, Zaporozsje és Herszon régióknak az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozása után alakultak ki” – hangoztatta a tárcavezető.

Lavrov emellett hangsúlyozta: Moszkva számára fontos annak biztosítása, hogy Ukrajnának semleges, tömbön kívüli és nukleáris fegyverektől mentes státusa legyen, az országot demilitarizálni és „nácitlanítani” kell, valamint véget kell vetni annak, hogy a NATO-országok katonai értelemben birtokba vegyék a területét. Hozzátette, hogy szavatolni kell az orosz és orosz ajkú ukrán állampolgárok jogait és szabadságait, és véget kell vetni a Moszkva által kánoninak tekintett orosz ortodox egyház üldözésének.

Megismételte Moszkva álláspontját, miszerint Volodimir Zelenszkij elnöki mandátuma még 2024 májusában lejárt, és a kijevi vezetésnek a törvény előírásainak megfelelően választásokon kell mandátumot kapnia a békeszerződések megkötésére.

„Látjuk, hogy az Egyesült Államok hasonló álláspontot képvisel”

– mondta.

Hangsúlyozta: meg kell adni az ukrán népnek a lehetőséget, hogy saját sorsáról döntsön, beleértve azt a nagyszámú ukrán állampolgárt, aki Oroszországban él. Megjegyezte, hogy a népszavazás megszervezését nem szabad ürügyként felhasználni a harci cselekmények ideiglenes leállítására, az ukrán fegyveres erők újrafegyverkezése céljából.

„Végül pedig ki kell alakítani a biztonsági garanciák rendszerét. Ezzel kapcsolatban szeptemberben átadtuk az amerikaiaknak a párbeszédre való felkérést. Meggyőződésünk, hogy a tárgyalások kiindulópontjául azok a szerződéstervezetek szolgálhatnak, amelyeket hazánk még 2021 decemberében terjesztett Washington és az európai fővárosok elé” – hangoztatta Lavrov.

„Nyilvánvaló, hogy minden garanciának a biztonság oszthatatlanságának elvén kell alapulnia, amelyet az 1999-es isztambuli és a 2010-es asztanai EBESZ-csúcstalálkozó konszenzusos dokumentumaiban rögzítettek” – tette hozzá.

A miniszter szerint a Nyugat tisztában van azzal, hogy a hadászati kezdeményezés a „különleges hadművelet” övezetében teljes mértékben az orosz hadsereg kezében van. Méltatta Donald Trump amerikai elnöknek az ukrajnai rendezés érdekében tett erőfeszítéseit.

Az orosz-amerikai viszonyra kitérve elmondta: Vlagyimir Putyin és Donald Trump elnök már február 12-i első telefonbeszélgetésük során egyetértettek abban, hogy

a kétoldalú kapcsolatok normalizálása érdekében mielőbb fel kell számolni Joe Biden adminisztrációjának „mérgező örökségét”.

A munka azonnal meg is kezdődött, a kapcsolatok stabil jelleget öltöttek, ugyanakkor az irritáló tényezők száma továbbra is nagy.

Lavrov beszámolt arról, hogy számos megállapodás született a diplomáciai képviseletek és személyzetük munkájának javításáról a fogadóországokban. Fontosnak nevezte, hogy a felek áttérjenek az olyan jelentősebb kérdésekre, mint amilyen a közvetlen légi összeköttetés helyreállítása és az Egyesült Államokban lefoglalt orosz diplomáciai tulajdon visszaszolgáltatása. Kifogásolta, hogy

az amerikai külügyminisztérium egyelőre ezeket a kérdéseket elvont politikai témákkal köti össze.

Azzal kapcsolatban, hogy 2026. február 5-én lejár a hadászati fegyverek korlátozásáról megkötött Új START szerződés hatálya, Lavrov úgy vélekedett: az amerikai félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy befejezze Putyin erre vonatkozó kezdeményezésének átfogó mérlegelését. Emlékeztetett rá, hogy a javaslat az egyezmény mennyiségi korlátainak fenntartására vonatkozik, önkéntes önkorlátozás formájában.

Lavrov az orosz nemzeti érdekeken alapuló választ helyezett kilátásba az EU újabb „barátságtalan lépésére”, amely gyakorlatilag megtiltotta a többszöri belépésre jogosító schengeni vízumok kiadását orosz állampolgárok számára. Közölte, hogy az uniós állampolgárok továbbra is élvezhetik a 2006-ban Oroszországgal a vízumkiadást leegyszerűsítéséről megkötött kétoldalú megállapodás előnyeit. Ez egyebek között lehetővé teszi többszöri vízumok kiadását legfeljebb ötévi időszakra. Az orosz miniszter elmondta, hogy Oroszország továbbra is tartja magát a megállapodáshoz, annak ellenére, hogy az EU hatóságai 2022-ben hatályon kívül helyezték azt. Rámutatott, hogy az EU-tagországok állampolgárai ezenkívül továbbra is egyszerűsített eljárással látogathatnak Oroszországba, elektronikus vízummal, amelyet korlátlan számú alkalommal lehet igényelni.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×