Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.71
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Ladislav Fisher Ukrajnában elesett cseh önkéntes emlékhelye Kijev főterén, a Majdanon.
Nyitókép: X / Michal Lebduška

Csehek vesztek oda és tűntek el Ukrajnában

Eddig négy cseh állampolgár halt meg az ukrajnai háborúban, további öt eltűnt, egy pedig fogságba esett - derült ki a cseh külügyminisztérium ismertetőjéből.

A tárca szóvivője azonban szerdán azt mondta, az elesett és eltűnt cseh állampolgárok valódi száma feltehetően magasabb ennél. Daniel Drake a CTK cseh hírügynökségnek adott interjújában kitért egy cseh önkéntesre is, aki tavaly ősszel eshetett el, kedden pedig családja elbúcsúztatta. Mint mondta, egyelőre nem világos, hogy az önkéntes rajta van-e a külügyminisztérium listáján, ezt vizsgálják.

A Cseh Rádió értesülése szerint a 27 éves David M. a cseh hadsereg kötelekében szolgált, amelyet elhagyott, két évig az ukrán egységek soraiban harcolt, és a zaporizzsjai fronton esett el.

A hivatalos számok mellett további hírek is érkeznek Ukrajnában elesett cseh önkéntesekről, akiknek a halálát azonban a külügyminisztérium nem erősítette meg. Novemberben a dél-csehországi Uherske Hradiste városában lévő iskola vezetősége arról adott hírt, hogy egy korábbi diákjuk is életét vesztette a háborúban, december elején pedig az orosz megszállás alatt álló kelet-ukrajnai Luhanszk bírósága 13 év börtönbüntetésre ítélt egy cseh-vietnami kettős állampolgárt, aki az orosz erők ellen harcolt.

Az ítélet miatt Prága határozott tiltakozását fejezete ki.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×