Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal a 2028-2034 közötti többéves pénzügyi kerettel (MFF) kapcsolatos vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2025. november 12-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

„Vegyes eredmények”: NKE-elemzés Ursula von der Leyen második Európai Bizottságának első évéről

December 1-jén volt egy éve, hogy hivatalba lépett az Ursula von der Leyen által vezetett második Európai Bizottság. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elemzése szerint a védelempolitika területén több előrelépést történt, mint a gazdaságban.

Intézményi szempontból a bizottság elnöke kedvező helyzetből indult – mondta az InfoRádióban Zalai Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Tanulmányok Tanszékének egyetemi tanára.

Sikerült még jobban centralizálnia a hatalmát, az Európai Bizottságon belül kevés olyan ellenlábas került vezető szerepbe, aki megkérdőjelezhette volna az ő vezető szerepét, szemben az előző bizottsággal, ahol azért voltak fajsúlyos szereplők. Az Európai Tanács elnöke is kevésbé konfrontatívabb volt. Ugye most António Costa volt portugál miniszterelnök látja ezt a funkciót, de korábban Charles Michellel azért voltak összetűzések az Európai Unió külső képviselete kapcsán – mondta a szakértő.

Ugyanakkor Ursula von der Leyen egy roppant nehéz nemzetközi geopolitikai és gazdasági helyzetben találta magát – tette hozzá Zalai Csaba.

A legfontosabb változás Donald Trump amerikai elnök megválasztása volt.

Nehéz helyzetbe hozta Európát, hogy lavírozást kellett folytatnia a két nagy globális hatalom között, Trump fokozatosan az európai kapcsolatok lazításán és a fókusz Ázsiára áthelyezésén tevékenykedett. És ezeknek a kihívásoknak az elhárításában eléggé vegyes eredményt ért el a bizottság

– fogalmazott.

A nemzetközi szervezetek kutatóműhelyének vezetője szerint a gazdasági dimenzióban kevebb látványos eredményt ért el az Európai Bizottság, mint a védelempolitika területén.

Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalások során Európának nem sikerült olyan vámtarifákat kitárgyalnia, amely kifejezte volna a szoros gazdasági kapcsolatot az Egyesült Államok és az Európai Unió között.

Mindkét entitás egymásnak a legfontosabb gazdaság és kereskedelmi partnere, de ehhez képest az Európai Unió ugyanolyan elbírálás alá esett, mint például Japán – tette hozzá.

A gazdaság terén az Európai Bizottságnak sikerült több olyan úgynevezett nagy „salátatörvényt” vagy csomagot beterjesztenie, ami például csökkenti a fölösleges adminisztratív terheket, tehát a versenyképesség növelésére azért voltak eredmények és lépések.

A védelempolitika terén is több konkrét eredmény született.

A Bizottság meghallotta az idők szavát, és Európának valóban sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia a biztonságáért a jövőben,

és ezeknek a kereteire a bizottság számos javaslatot tett az elmúlt egy évben

– mondta Zalai Csaba.

A bővítés látványos eleme volt, hogy Montenegró és Albánia újabb csatlakozási fejezeteket zárt le és nyitott meg – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Tanulmányok Tanszékének egyetemi tanára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben az üzleti modell megtérülésével kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×